Harcos Katalin: Mit mondanál

Mit mondanál,
ha most kezedbe tenném két kezem,
tekintetemből sütne az érzelem,
s csókra várón lehunynám a szemem?

Mit mondanál,
ha fejem a válladon nyugodna,
vagy ajkam kis pilleként csapongva
csókolna, és szerelmet susogna?

Mit mondanál,
ha éreznéd testemben a vágyat,
ami érintésed nyomán támad,
s tűzként ereimben szerteárad?

Mit mondanál,
ha szám szerelmesen súgná neved,
ha kitárnám feléd a szívemet,
s átadnám legféltettebb kincsemet?

Mondd, mit mondanál?

Szakáli Anna - Egyedül veled

Sétálni egyedül megyek,
hogy egy kicsit veled legyek.
Neked mutatom a csigát,
parton a fényes kavicsot,
hullámhátán ringatózó
vízimadár csapatot.
Szemeddel látom a fodros,
tarajos hullám habokat,
a homokba ujjlenyomat-
mintát, csíkot rajzolókat,
s olyan jó veled-magamban
megbeszélni dolgainkat.
Amit otthon elmondok,
az egészből a lényeg,
de te is velem voltál,
és megérted, hogy végig
átölelve tartott
szerető lényed.

Káli László: Aznap...

Aznap lehalkították susogásukat a lombok,
madár sem dalolt a fák között, és a fűszálak
mind rezzenéstelen álltak. És mi táncoltunk
valami sosem hallott dallamra, és akár csak
papírhajó a víz tükrén, ringott lágyan a csípőd,
és éreztem, ahogyan szíved dobolta az ütemet.
Aztán hosszan megcsókoltalak, és szemedben
láttam a Napot, s Te halkan súgtad fülembe:
Szeretlek. És bár rám rogyott az ég, mégis
könnyű voltam, és repültem, boldogan, fenn
a magasban, fel, a felhőtlen kékségben, mert
boldog voltam. Boldog, mint talán senki sem
a Világon ebben a pillanatban. Hiszen enyém
a Mindenség! Minden, mi szép, és jó, a közel
s a távol, hegy, bérc, csörgő patak, erdő, mező,
föld s az ég…! Enyém? Nem. Bár engem ölel,
engem szeret, az enyém mégsem lehet sohasem!
Mint a legszebb virág a réten… Nem enyém,
nem tied, senkié. Enyém csak a pillanat, mint
az illata a virágnak. De ez örökké bennem él.
Aznap lehalkították suttogásukat a lombok…
És a kis padon, a vállamon pihentél, miként
pihegő galamb. És úgy öleltél, mint aki soha
nem enged el, s én úgy öleltelek, mint az ér
fonja át a szívemet. A fűszálak táncoltak talán,
vagy a Világ forgott sebesebben? Nem tudom.
Csak azt tudom, hogy szerettem volna, ha akkor
megáll forogni a Világ, s maradsz a vállamon.

Jobbágy Károly -Ne bánts meg

Ne bánts meg engem könnyedén!
Már nem vagyok gyerek,
ki - bárha mosoly ül szemén -
egy perc és pityereg.

Az érzést nehezen tudom váltani,
Benne ég örömeimben - bánatom.
(Akármily' semmiség.)

S lehetsz énhozzám végtelen kedves,
szívembe' forr az emlék: Hogy bántál velem?
 - Nem is tudod, mikor.

Reviczky Gyula: Zeneszót hoz a kósza szellő

Zeneszót hoz a kósza szellő.
Jól ismert hangok: hallgatom.
Tudom, megint emlékeimmel
Lesz dolgom és nem alhatom.
.
Bűbájos emlék, édes álom
Száll át a merengő lelkemen,
S egy nem felejtett, bánatos hang
Susogja sírva: szerelem!
.
Előttem állsz fehér ruhában
És nyújtod reszkető kezed':
S én, míg rajongva átölellek,
Érzem, hogy most is úgy szeretlek,
Mint egykoron szerettelek.

Károlyi Amy - Más énekli nekem

Állj meg! Ne szaladj,
úgyis álmodunk.
Megfoghatom virágszín nyakad.
Mert álomban, úgy-e, mindent szabad?

Állj meg! Ne szaladj,
árok közelít.
S álomban az ember nagyot esik.

Állj meg! Ne szaladj,
ülj a fűbe le,
dicsérd meg, hogy kibújt a feje,
s zöld selyem köténye simogat!
Csiklandva, puhán, akár a hajad.

Káli László - Hiányzol...

Alszik a város. Imbolygó árnyak járnak a sápadt fény nyomában.
A távoli égen csak halvány fényjel engedi sejteni a napkeltét.
Halkan koppanó lépteim felverik a pirkadat hunyorgó csendjét,
ahogy indulok távoli vágyak és álmok apró tócsái között feléd.
A busz ablakából, elsuhanó fák között látom, ahogy a vérvörös
Napkorong felemelkedik lassan a vén Földről a végtelen égbe,
aztán aranypalástot terít fázósan összegömbölyödött kedvesére.
És ahogy nézem, mosolyod érzem, ragyogását e hajnali fényben,
és kezed érintését, és szemed sugarát... Mindhiába a távolság,
mely elválaszt tőled. Mindig is bennem van egy darabka belőled.
És mégis hiányzol. Tagadnám bár százszor, mégis... Nagyon hiányzol.

Vecsey K. Mária - Látni

Látni nemcsak mindig szemmel,
látni szívvel, szerelemmel,
az az igazi, a belső,
szerelmes legeslegelső.

Látni ne csak a szemeddel,
inkább a szíveddel vedd el!
Mert azt úgyis megtalálod,
amikor már nem is látod.

Látni így kell: szerelemmel,
ha látni akar az ember;
és, ha így lesz a sajátod,
akkor mindörökre látod.

Kántor B. Péter - Tárd ki szíved!

A legnagyobb csoda, mit kaphattál: élni!
Titkos ösvényekre térni.
Bátornak lenni, kicsit félni,
Mosolyogni, néha sírni.
Menni az úton, mit adott a Sors,
Mely néha gyönyörű, néha torz.
Élményözön, emlékek,
Vágyak, tűnő remények,
Tiszta szívek barátsága,
Percnyi évek boldogsága.
Szerelem és harc,
Száz és ezer arc.
Elhagyott az út, amin jársz,
De menned kell,
Mert így lehetsz csak
EMBER!
Menj csak tovább,
Valahol rád várnak,
Tárd ki hát szíved
A végtelen határnak!

Gligorics Teréz - Én legyek

Legyek a hajnal, ha nincs többé álmod,
Sötétben az égő gyertyafény,
Holnap is én legyek a láthatárod,
Szívedben vigasz, ha nincs remény.
Legyek a napfény a felhőtlen égen,
Az éjszakában a csillagod,
Találjam meg a lelked a szélben,
Ha időnként bárhol elhagyod.

Legyek az ölelés, perzselő vágyad,
Nekem szánj minden csókodat,
Legyek a hullám a tenger ha árad,
Könny, ha már mindenki megtagad.
Szíved örökre enyémbe zárom,
Nem leszek sohasem délibáb,
Árnyékod vagyok, a te utad járom,
S kimúlok, ha fény nincs tovább.

Gyulai Pál - Nem vagy te legszebb...

Nem vagy te legszebb a világon,
Tán oly szép sem, mint képzelem,
De nékem érted szép az élet,
És boldogság a szerelem.
Mért lennél szebb, mért lennél legszebb?
Hisz akkor nem volnál enyém;
Csak szemed gyúlaszt, arcod bájol,
Csak tégedet szeretlek én.
A szép arc, mint tavasz virága,
Alig virul, hervadni kezd,
Csak egy szépség van, mely sirig tart,
Mit érzésünk másokra fest.

Benczes Sándor Gábor - Őszinte szerelem

Te vagy, szerelmem, számomra a csoda,
még ha vádolsz, s vádollak én is,
közös asztalunkon a szent vacsora.

Te vagy, szerelmem, számomra az élet,
ha marjuk, tépjük egymást, mégis
együtt fordulunk, legyen nyugat, kelet.

Te vagy, szerelmem, számomra az álom,
ha köpjük egymásra az átkot is,
mert ki más? csak te vagy igaz barátom.

Te vagy, szerelmem, számomra a minden,
ha sírsz, ha örülsz, az igaz, nem hamis,
s együtt halunk majd e nagy szerelemben.

Fodor Emese - Mikor a szemedbe néztem

Mikor a szemedbe néztem,
Láttam a tengert, s a homokpartot,
A kék eget, s a szikrázó napot.

Mikor a szemedbe néztem,
Láttam a csillogó gyémántot,
S a gyönyörű smaragdot,

Mikor a szemedbe néztem,
Magamat láttam mosolyogva,
S láttam ölelő karodban
Megpihenni lelkem.

Mikor a szemedbe néztem,
Egy új világot láttam
Mely eddig csak álom volt
S láttam az utat,
Mely a jövőbe tekint.

Mikor a szemedbe néztem,
Egy világ mosolygott vissza rám,

Mikor a szemedbe néztem,
Testünk egyé forrt,
S a mámor hevében
Hangunk az égbe szólt.

Tollhegy - Hazatérés

Örök várakozás,
Mért nem mondtad nekem …
Számomra titkon csodát rejtegetsz,
S borús éveim majd hamar feledem,
Hogy van létemnek reménye,
S lesz még társam a szerelem.

Örök vágyakozás,
Mért nem lázítottad szívem …
Te tudtad, egyszer újra lángra gyúl,
S tüze felégeti emlékét a múltnak,
Hogy hamvából szülessen az új,
S kezdődjön el, valódi életem.

Örök álmodozás,
Mért nem nyitottad fel szemem …
Hogy tudjam, kinek mennyit érek,
S lássam remélt vágyam álmait,
Majd felébredve, végre hazatérjek,
S megtaláljam igaz önmagam.

Pej Erika: Most boldog vagyok

Most boldog vagyok, mert
vagy nekem.
Számmal szádat érintem,
s hagyom, hogy szívembe
láss mélyen.

Most boldog vagyok,
mert eljöttél,
s a sötétségbe fényt löktél
- egy perc alatt.

Most boldog vagyok,
mert tudom enyém vagy,
s az éjszaka még tartogat
- számomra örömet.

Most boldog vagyok,
mert reményt kaptam, arra,
hogy újra élhetek - s én marha,
még hiszek is ebben a csalfa,
vak reményben.

Márk Miklós - Lelked

Lelked gyönyörű sugarában
Melegszenek az angyalok,
Lényed körül a levegő is,
Meghitt fényben ragyog.

Fodros felhők lebegnek,
Végtelen, s tengerkék az ég,
Amit szavaiddal festettél,
Való igaz, s meghatóan szép.

Megnyugvást és erőt szórt,
Mind a két, simogató kezed,
Révész voltál, s távoli szellemek,
Segítettek, álmodtak Veled.

Szivárványfa legfelső ágán,
Ül a hold, ezüstöt szór palástja,
Neked szánja féltett kincsét,
Irigyli a forró nap, ha látja.

Lelked mélyén, valahol legbelül,
Végtelen film pereg, s benne én,
Ahogy vitorlát bont egy öreg bárka,
Recsegve úszik a szerelem tengerén.

Szél repítsen, dagassza a vásznat,
Majd egyszer, ha Te is elhiszed,
Vár ránk utunk végén a megálmodott,
S Neked megírt, trópusi sziget.

Ahol a kolibrik járták őrült,
Szerelmes, és dalos táncukat,
Delfinek énekeltek, és a nap,
Kísérte reggel, bolondos nászukat.

Ahol lelkünk összeforrt egy éjjel,
És vigyáztak ránk a csillagok,
A lázas éjszakákat követték a sorban,
A józan, gyógyító, és meghitt napok.

Alekszej Konsztantyinovics Tolsztoj

(részlet)

"A fájdalom s öröm betölti szívemet,

amíg kezemben érzem átfagyott kezed;

némán szemedbe nézek, látod, könnyezem,

szeretlek, ennyit mond a perc, a csönd, szemem."

(Tarbay Ede fordítása)

Lesznai Anna: Tudom, hogy vagy

Tudom, hogy vagy: és megállok az éjben.
Állok az esőszagú kertközépen
És kinyújtom két áldott, dús karom
Tudom, hogy vagy: tudom, hogy élek.
Nem kereslek, és mámort nem remélek
Tudom, hogy vagy: és megállok az éjben.
A lombos kertnek minden szála rebben
És elmerül tengernyi tárt szívemben
Tudom, hogy vagy: és nincs többé a kert.
Az ég boltja csillagfénnyel kevert,
Tudom, hogy vagy: s a halk csillagok gyülnek,
Szerelmem fáján virágként megülnek
Dalos virágok dús szerelmem fáján
Tudom, hogy vagy: és elhalkul az éj.
Nincs fény többé az égi mezők táján,
Testem fénylik, mert vágyad pihent rajtam
Tudom, hogy vagy: s nincsenek csillagok.
Belém vésődött csókod nyoma, ajkam,
Karom sem más, csak bontott ölelésed,
A föld sem más, csak hely, amelyen álltál.
Tudom, hogy vagy: és beléd ömlik minden
Gazdag tejútja a százkeblű létnek.
És utolsónak bevonulok én is -
Hála néked, hogy nem kell lennem nékem
Én édes, áldott, boldog megszűnésem,
Nem kell lennem többé: te vagy.

Bella István: Azért, mert

Lehet, magamért szeretlek.
Lehet, hogy magadért.
Lehet, színéért szemednek.
Lehet, a hajadért.

Lehet, azért, mert nyár van.
Lehet, mert van kezem.
Mert élő meghalásban
élek, élsz, életem.

Zsigai Klára - Vágyakat kavarsz fel!

Szivárvány fénye szűrődik pilláimhoz,
arcod sokféle varázsa,
álmodozok, elmerengek Rólad, Veled,
hallom lélegzeted, hullámzó,
háborgó tengert szívemben,
Vágyakat kavarsz fel!

Bánat könnyekkel szemedben,
gondtól megtörten reményt vesztve
felhők közé menekülve,
csokorba szedem
boldogság csillogó könnyeit
karodba bújok, megpihenni!

Súlytalanul szeretni, felfedezni együtt
tovatűnő ismeretlent mámor fényében
összefonódva testek rezdülését,
hullámzó árnyvonal tovakúszó vágy
pergő boldogság képe tovaszáll...
Vágyakat kavarsz fel bennem!