Utassy József - Fákat altat a szél

Fákat altat a szél,
álmos lombú fákat.
S én most ébredek rá:
nagyon szerethetlek,
ha már a sálam is
integet utánad.

Galicz Mária - Rózsakvarc

Már megint erre járt a szerelem,
Hiszen úgy ölelt meg, ahogy szeretem.
Lába nyomába néztem kutatva,
Hagyta hogy, induljak új utakra.
És mosolygott egész lénye melegen.
Tudta hogy, a szívemben követem.

Gyóni Géza - Irígység

Irigylem a szellőt, mely hajával játszik,
Irigylem a lombot, mely fölé hajol,
Irigylem kertjének színes kis virágit
S amit fehér keze, érint valahol.

Irigylem a sugárt, mely felkölti reggel,
A felhőt, mely után sóváran tekintett,
Irigylem a bokrot, hol megpihent egyszer,
Irigylem - megáldom mégis százszor mindet...

Szabolcsi Erzsébet - Este

Valami bíbort szórt az este
a lassan úszó fellegekre.
Valami kósza szellõ lebben
ebben a párás õszi estben.

Valami furcsa fájó dallam
suhan fölöttem lágyan, halkan.
Valami bánat sír az égen,
s lehull a nap a vérzõ éjben.

Niklai Ádám: Vallomás két tételben

A nyugalom vagy te, a mondat
Mibe minden szó bele olvad.
Kör vagy körülem, bűvös pálya,
Nap és éj dialektikája.
Ki egyetlen vagy, mint az élet,
lásd, hozzád mindig visszatérek.

Károly György - Maradok

Élni akarok,
mert nem tudom: odaát
szerethetlek-e.

Garai Gábor - A fű a folyó te meg én

A fű, a folyó, te meg én,
szemed a reggel üvegén,
idén egy végső korty meleg,
egy törpe-kagyló-amulett,

és koraősz és nyárutó
siettető, karoltató,
és vér-pihék a nap előtt,
és fölcikázó evezők,

aztán az est, s hogy nincs tovább,
hogy vártalak négy nyáron át,
s hogy halhatatlan a remény,
s a fű, a folyó, te meg én.

Jószay Magdolna - Oly jó ez így...

Oly jó ez így...
karodban ringatózva
hallgatom, ahogy mesélsz.
Oly jó ez így,
ahogy átfutnak rajtam
érzelmeid, s hogy nekem élsz,
hogy más ember lettél,
és más lettem én is.
Kicsiny mi-világunk
oly hatalmas és oly szép,
a szavakig nem juthat el
az elmondhatatlan érzés.



Ó, ringass még, simogass,
gondjainkat messze
repítse el a szél,
duruzsolj nekem szép álmokat!
Kezed, szád, szemed beszél,
nincs szükség ígéretekre,
sem bizonyságra...
a szavad, lényed, a tudat,
az érzés tengernyi
bizonyságot ad,
még akkor is, ha holnap
messzire visz tőled a vonat...

Oly jó ez így...
a mindennapokban tőlem távol,
mégis bennem élsz,
hallgatom, ahogy szíved
értem ver, tudom,
hogy nekem álmodsz,
értem remélsz és mint magadért,
értem legalább annyira félsz,
s ha egyedül vagy, a magány
csöndjének akkor is -
némán bár, de - tündérmeséket
csak rólam mesélsz.

Kamarás Klára - Három kívánság

"Lennék a szeretőd,
s mig átölelnél lágyan
csókod nyomán pirosrózsák
borítanák a vállam..."

Kormányos Sándor - Őrizlek még...

Őrizlek még
mint őszi fák
őrzik levelük
sóhaját
úgy mint a csend
a némaság
őrzi vágyaink
dallamát.

Rákos Sándor

"Hol van, aki eltörli a félelmet
örök időkre, halhatatlanul?"

Dobrosi Andrea - Régi szó

Félretolja az éjszaka
rámhajló függönyét,
oldunk hunyt időt,
s mint rendületlen csillagív,
a régi szó újra balzsamoz,
lámpásod világlik felettem.

Epstein Ágnes - Fájdalom

Síma kavics
csobban
fodrozódó vízben
elmerül
ott van lenn
és ott is marad
mint a lélek sebei
láthatatlanul léteznek

Farkas Ida - Magány

álmatlan álmok
lábatlan vágyak
halványuló árnyak
megsebzett szárnyak

Szeitz János - Izzott a nyár

Izzott a nyár amikor megálmodtam:
Kószáltam reményes szívvel a mezőn
Élveztem az akácok méz illatát.
És nyár volt, amikor megtaláltam Őt.

A boldog percet kivárta életem.
Felejteni Őt, ha lennének is még
Csodára váró reményes éveim,
Megcsalva magam, Ellene vétenék.



Amíg éltemben megtart kimért időm,
Jönnek még izzó új nyarak s bár hullnak
A lombot emésztő őszi avarba,
Lelkem kelyhében megőrzöm őt.

Arany-Tóth Katalin - Szeretlek

Szeretlek verőfényes nyári napnak
forró, izzasztó hevében,

Szeretlek a hűs zivatar
szomjat oltó jegében.

Szeretlek a lenyugvó nap
bíborvörös színében,

Szeretlek az esti tücsökzene
kedves ciripelésében.

Szeretlek a nyíló rózsa
bódító, buja illatában,

Szeretlek a szeptemberi szőlő
édes zamatában.

Szeretlek a csillagokban,
a Holdban, a Tejútban,

Szeretlek az éj sötétjében,
a hajnali ébredő Napban.

Szeretlek November sűrű ködjében,
a téli hóesés hideg fehérében.

Szeretlek a hóvihar zord szelében,
a kandallóból pattanó tűz melegében,

Szeretlek álmos téli reggeleken,
s tavaszt váró szomorú estéken.

Szeretlek a hóvirág szirmában,
az olvadó hó lucskos sarában,

Szeretlek a pacsirta dalában,
az első rügyfakadásban.

Szeretlek az újjászülető világban,
a virágzó gyümölcsfák bódulatában,

Szeretlek a málna édes ízében,
a méhek döngicsélésében.

Szeretlek a tenger sós vizében,
az erdők árnyat adó hűvösében.

Szeretlek időtlen időkig várva,
míg szíved szívem megtalálja.

Szeretlek örökkön örökké,
míg a lélegzet tüdőmet bejárja.

Dsida Jenő

"Valami nagy, elérhetetlen szerelem
ködlik a mezők felett,
elnyújtott, fájó, végtelen kiáltás
a boldogság után."

Tornay András - Együtt

Válladra hajtom gyermektitkaim
Betakarlak ártatlan kérdésekkel
Betakarsz igaz és szép válaszokkal
Rád bízom félelmeim és szárnyaim
Együtt számoljuk szuszogásaink

Köszönöm, hogy felülről láthatom a felhőket

Mindennél jobb, ha egymásban élünk
Közös gyémántcsoda mindenünk

Bella István - Tüzed, s tüzem

Sírok, mint az elfogyó
tűz, sírok magamban.
Zokognak csontjaim. Fagyott
füst kígyóz hajamban.

Születtem. Születtél. Hogy boldog
veled legyek. S te velem.
S legyünk egymásbaojtott
két láng: tüzed, s tüzem.

Garai Gábor - Veled vagyok

Érzed, ha gondod, bánatod van
szólok hozzád, veled vagyok;
mint én is meghallom bajomban
hozzám szivárgó sóhajod?!


Nélküled élni nem tudok már;
lásd, ha távol vagy, ha közel
- édes bájad körül-lobog bár -
keserű mámorod ölel.

Kik összeforrottunk a bajban,
tilosban (s bűnben - mondanák
a szentek!), megleljük-e majdan
a közös kegyelem szavát?

Megleljük-e? Veled keresném
étlen is ítéletnapig!
Míg ránk gyújtja e képtelen fény
hűségünk gyémánt holdjait.