Válóczy Szilvia - Most érzem csak

Mintha most is ölelne karod,
Úgy ringat el holnapod
Hittel élő, féltett vágyai,
Örökkön becézett legszebb álmai.

Vizes Földed magába zár,
Sétákra hív, elmélkedni vár,
Tiszta, patak-ízű levegő kísér,
Hangod elhalkult fülembe ér

Oly lágyan, megmásítatlanul…
S te magadhoz húzol oly ártatlanul,
Csókoddal igézed forró ajkaim,
Szememben könny issza szavaim…

Mert most érzem csak…
Mennyire szeretlek!

Válóczy Szilvia - Meghitt pillanat

Felém fordulván
Barna szemedben szikrázott a fény,
Mely szívemet is lobbantotta.
Tükör, melyben megláttam saját magam,
Villódzott tekinteted rabságában
A szerelem, mely apró kristályokba fonta
Halk könnyeim cseppjeit.
Erős ujjaid arcomat fordították a magány elől,
Reménnyel szórtad balga hitem,
S mint tiszta levegőt,
Úgy csókoltad leheletem.

Válóczy Szilvia - Meghitt pillanat

Felém fordulván
Barna szemedben szikrázott a fény,
Mely szívemet is lobbantotta.
Tükör, melyben megláttam saját magam,
Villódzott tekinteted rabságában
A szerelem, mely apró kristályokba fonta
Halk könnyeim cseppjeit.
Erős ujjaid arcomat fordították a magány elől,
Reménnyel szórtad balga hitem,
S mint tiszta levegőt,
Úgy csókoltad leheletem.

Válóczy Szilvia - És ott...

És ott álltunk, Te meg én
A világ távoli peremén,
Kezedbe kezem simult,
Alattunk a föld oda indult,
Hol szárnyakká ölel az ég,
Az elringatott messzeség
Oly határtalan békességében.

És ott láttuk, Te meg én,
Hogy a nap ugyanaz a fény,
Mely szívünkben úszik,
Szüntelen belekúszik
A hitt remény ékeként,
A szeretet véreként
Úgy dobog, halhatatlanul.