Szombatonként
halasztást és levegőt kapok,
lélekmentő árnyak sodródnak felém,
félelmeim elcsendesülnek.
Szombatonként
lidércből lassan átváltozom,
feketéből fehér lesz, s a sárból krém,
mely balzsama a szívverésnek.
Szombatonként
bezárok minden rést és kaput,
csak szív-ablakokon áradhat a fény,
enyém a világ s én végre élek.
Szombatonként
terheimtől megszabadulok,
kevés időre feltámad a remény,
színeket s álmokat remélek.
Szombatonként
rád is egész másképp gondolok,
és szebb is szememben minden teremtmény,
messze még a hétfő - nem félek...
