P. Pálffy Julianna - Amikor hiányzol...

Amikor hiányzol, én egy
sétáról álmodozom.

Kockaköveken lépkedek,
a hídon, aranyszobrok közt
átölelsz, s a szemedbe nézhetek.
Lágy szellő, selymes érintés,
finoman fogod a kezem,
csilingel bennem a város hangja,
eláraszt, elsodor a szerelem.

Csak álom ez, én itthon várok,
a Te lépteid koptatják a köveket,
egy édes szó a telefonban,
- Hiányzol - így szólt az üzenet.
Képzeletben, Veled járom én is
az utcákat, a tereket, a hídon
állva, én is látom, a boldog
mosollyal integető embereket.
Olyan szép ez a város, a Te
szemeddel nézem és látom,
egyszer azt mondtad: láthatjuk
talán együtt, vannak még
csodák ezen a világon.

Néha, mikor erre gondolok,
hallom a zenét is, a Moldva
dallama száll, ölel át gyengéden,
mit nem élhetek át igazán,
megálmodom versben és megélem
- Veled hallgatva – zenében.