Áradok, apadok közeledben,
mint tenger zúgó árja,
hozzád s tőled csapódik
létem marasztaló ingoványa.
Repülnék, szállnék, nyilak zuhognak;
mögéd bújok, hát védj meg,
egyetlen bástyám te vagy,
erős szikla, óvó menedéknek.
Szavaim melegét lábaidhoz,
mint trónus elé drága
könnyekből vert aranyat,
hordom ezernyi fénylő gúlába
a kedves, simogató szavakat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése