Amikor a magány, szívem tépve húsomba vájt
Amikor karmával szaggatta jég-álmaim a vágy.
Amikor égett erdő üszkös romja volt az élet
Amikor a csillagok is elbújtak a szurok sűrű éjben.
Akkor...
Talán, csak apró szikra volt, mely ébredésre várt,
Talán egy szellő volt, mely lassan fergeteggé vált?
Talán egy patak volt mit tavasszal felduzzaszt az ár,
Talán mert Te voltál Az... ki hozzám sodródtál?
Igen...
Mint a dagály, ki csendben űzi a lopakodó tengert,
Mint tavaszi napsugár, mely új életre serkent!
Mint ahogy hajnalban hasad az ég, aranyszínű fénye...
Mint a lassú lávafolyam mindent felemésztő hője.
Úgy áradt bennem a Szerelem
Tudnod kell, hogy derűs hajnalt, szemed fénye hozott,
Tudnod kell, hogy mosolyodtól a matt is újra ragyog.
Tudnod kell, hogy nevetésed ma a legszebb muzsika,
Tudnod kell, hogy ölelésed nélkül lét sem lenne ma.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése