Tompa Mihály - Égő szerelem

     Honnan származott az égő
     Szerelemnek szép virága?
     Nyíló szirma úgy piroslik,
     Mintha vérbe volna mártva.
   
     Éjjelenként mért sóhajtoz
     Olyan hosszan, olyan mélyen?
     Hisz boldogság és öröm van
     Festve csillogó szinében!
   
     Midőn parlagrózsa szivét
     Fénysziromnak gyilka érte,
     Mely szerelemtől piroslott:
     Földre omlott drága vére.
   
     És amint hull és patakzik,
     Így kiált a hűtelennek:
     ,,Igaz voltam, elhajoltál...!
     Te megöltél, - én szeretlek!"
   
     S hideg föld a vért elissza,
     Benne minden élet elhül...
     De a holtat visszaküldi
     A mosolygó kikelettül;
   
     Mert bár a szív nem dobog már,
     S érzéketlen, föld alatt van,
     Amely lángolt benne egykor,
     A szent érzés halhatatlan!
   
     Hol kihullt a föld porára
     Parlagrózsa forró vére:
     Hatalma a szerelemnek
     Uj virágot hoza létre.
   
     Ez sóhajt oly hosszan... mélyen...
     A magános éjszakában:
     ,,Hű maradtam, hűn szeretlek
     Az életben, a halálban!"
   
     S kinek szirma úgy piroslik,
     Mintha vérbe volna mártva:
     Hulló vérből lett az égő
     Szerelemnek szép virága.