(Gabriel Garcia Márquez regénye alapján)
Fermina szíve meggyötört, hideg, kemény, mint márvány,
vágya már messzi fénysugár, színe-szegény szivárvány.
Mit ajka mondott régen ott, ismételgette: "ég veled!"
Úgy látta, nincsen visszaút, s hogy végzetesen tévedett.
Azóta lelke kínban ég, haja már szinte hófehér,
egyet tudott csak szeretni, s e tudat mindennel felér.
Nincs már esély, nincs több idő, szíve látja az elmenőt,
fáj megértni, hogy a férfi mindvégig hőn szerette őt.
A nap leszáll, a fénysugár már mélyen áll a tengeren.
"Ölelj ma úgy, mint ifjú lányt, szeress úgy, kérlek, kedvesem!"
És a megvénült Florentino érezte, vele mennybe száll,
vigasza édes, végtelen. A szerelemben nincs határ!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése