Ha rám gondolsz majd, nézz fel, mert én ott vagyok,
ahol az ég átkarolja a csillagot.
A tejút végtelen gyémánt fövenyén,
a galaxisok hömpölygő porködén,
lelkem ott száll majd, hol a végtelen
téridő a száguldó fényeken.
S a bíborban úszó, örvénylő fotonok
hívnak, és velük majd csendben összeolvadok.
Hogy hajadra hullva, akkor is érezzelek,
amikor többé már nem foghatom kezed.
S ha fázol is, ne félj, mert én nem hagyom.
Langyos napsugár leszek édes arcodon.
Hold fényén suhanva őrzöm álmodat,
hisz tudom, mindig is téged vártalak.
S ha elszólít tőled mégis majd az ég,
így örökkön örökké veled maradnék.
ahol az ég átkarolja a csillagot.
A tejút végtelen gyémánt fövenyén,
a galaxisok hömpölygő porködén,
lelkem ott száll majd, hol a végtelen
téridő a száguldó fényeken.
S a bíborban úszó, örvénylő fotonok
hívnak, és velük majd csendben összeolvadok.
Hogy hajadra hullva, akkor is érezzelek,
amikor többé már nem foghatom kezed.
S ha fázol is, ne félj, mert én nem hagyom.
Langyos napsugár leszek édes arcodon.
Hold fényén suhanva őrzöm álmodat,
hisz tudom, mindig is téged vártalak.
S ha elszólít tőled mégis majd az ég,
így örökkön örökké veled maradnék.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése