Tudnál e engem úgy szeretni,
Hogy elnézd a hóbortjaimat?
Hallgatnád e rosszuk szívemben,
Az elfáradt dobbanásokat?
Ha kérnélek, hogy ülj az ágyra,
Hallgasd meg a sótalan szavam,
Tennéd e, mit kedvem diktálna,
Hallgatnád e hangzataimat?
(Okos vagy! Sík, hol futhat szemem,
Lagúna, hol fáradt hajósként
- kit vihar tépett, meg nem értve -,
Vigaszokért hozzád érkezem.)
Más borzolását elsimítanád?
Látnál e szépnek álmodozva?
Sírnál, ha sírni volna kedvem,
Sós könny közt, sósán csókolózva?
Ha menni volna újra kedvem,
Mondanád-e: siess, rohanva!?
És virág, kit betűznék olykor,
Csavargókedvű ősz hajamba?
Látod, én mind ez lennék neked,
Mindenemet Teneked adnám;
Eget, Földet, s a Csillagokat -
ha gúnyolnának? Kikacagnám!
Ők nem tudják, hogy mily fenséges,
Téged olykor istennek látni,
Kit megcsalatva, hamis szókkal,
Végül is térdelve imádni...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése