Holdfény volt, mint giccses éjszakákon
és azt üzented, hiányzom neked.
Elmúlik ez majd nálad, gondoltam,
nem erről írnak szép szonetteket,
messze vagy, és mért gondolnál rám,
az éjszakában elegen vannak,
akiket hamar meg is kívánhatsz,
míg a hold az égről félreballag,
szóval ezt már nem tudom komolyan
venni, még ha látnám szemed
villanását, talán – most ne próbáld
magadhoz láncolni a lelkemet,
hisz csak most lett könnyű, mint szitában
rázogatott liszt felszálló pora,
és a szívem se szorul úgy össze,
most már mint a telehold, akkora,
még ha rád gondolok is. És másra
gondolok inkább, néha még fájón,
hogy minden régi szavad, mosolyod
egyszer hajnali párává váljon.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése