kérded, mi az a szerelem...
és azt hiszed, te kis bolond, most
kéjes titkokat mesélek, s te élvezettel
hallgatod? gondoltad, szívről, vágyról,
sok apró pajzánságról lebbentem fel
vörös titok-selymemet? hogy édes
csókról, titkos bókról mesélek neked?
hogy megmutatom, mint remeg lábad
majd, mint reszket a szó, ha hozzá
szólsz? hogy ezer rózsát markoló
izgatott-izzadó tenyérről suttogok neked?
ó, te kis buta! a szerelem,
az igaz szerelem fáj - mikor vele vagy,
de nem akarod, hogy átöleljen, sőt!
benned legyenek pőre gondolatai,
és ha nincs veled, kit szeretsz,
csak forogsz, meg topogsz,
és locsogsz, motyogsz és szorongsz,
két kézzel tépnéd ki a sóhajt melledből,
és ordítanál, sikítanál a világba,
és ha kinevetnek,
nem szégyelled, de fáj,
na, ez a szerelem!
hogy ha nincs veled, ha a valahovába
ment nem alszol, nyitott szemmel
kergeted álmaid, míg várod, téped
virágnak szirmát, ágyadban keresed
árnyát, illatát, édes izzadtságszagát,
sóhajtását, sóhaját lesed, hallod hangját,
ha nyikordul a szék, hol nemrég ő ült,
ha szellő lebbenti az ablak fátylát, és
számolod az ócska perceket, mit
büntetésül szabott ki rád
a szerelem!
és tűröd, ha aláz, tűröd,
még ha ki is ver a láz, és megbocsátod
neki, hogy te is vagy, és az agy, kis
massza a fejedben zsong, bong, és nem
érdekel, ha kérdezel, és választ arra nem
kapsz, csak vársz, csak jársz körbe,
dühöngve magadra, hogy megint
megbántottad, mert megkérdezted tőle:
szeretsz? s válaszul kapod: ó, bolond,
nem érek rá! és te zavartan nézel rá,
nem érted, hisz’ nincs fontosabb
kérdésed...
és az is az igaz szerelem jele,
ha mást tesz, és nem úgy, mint
képzeled, és te nem tudsz szólni,
és vele teszed a rosszat, de érzed,
csak vele, nem nélküle,
élete a te életed, és életed
nélküle nem élheted,
mert ennyire szereted, és
bármit mondhat, csak igaz lehet,
és a lehetetlen sem lehet,
és bármit tesz is, az úgy a jó,
mert áruló belőled nem lehet!
és az egy igaz szerelem, ha úgy
gyűlölöd, mint senki mást, és ha kérdi:
miért? nem érted, csak öleled, és szidod,
hogy megint ölelhesd, és ölni tudnál
érte, és ha bántják, neked fáj, és sírsz, ha
sír, és nevetsz együgyű viccein, és
számodra egyre szebb, mert neki azok a
ráncok, azok az őszülő szálak a
legszebben állnak, és beteg, szenvedő
testét öleled, megfésülöd, és ágyba
viszed az ebédet, s ha kell, megeteted, és
ha kell, azt, igen, azt te kiviszed...
és a gondok, ha beborítanak,
csak megkopott, üres szó a szerelem,
ha már mást szeret, hát elengeded,
mert tudod, kezét meg nem kötheted,
úgy szereted, hogy szabadságát
el nem veheted, és ha te mennél el,
nyugtod nem leled,
nem lesz nyugodt perced, csak ő kell, kit
gondolatban ölelsz, csak vele érzed,
hogy nem vagy egyedül,
ha jó, ha rossz fikarc életed...
igen, ez a szerelem, az igaz,
mert bármi történik, ő a vigasz,
és jutalmad megkapod, ha akarod,
s lehozhatod végre a választott csillagot,
és a meleg, mit csak vele érezhetsz,
az a jutalom, mit élvezhetsz,
és a csók, a test, érintés,
kéj, szédülés, ez mind a tiéd lehet,
mert szeret, és te is szereted,
és szereted, és ő is szeret,
hát ez a szerelem, az igaz,
kegyetlen szerelem!
