Juhász Gábor - Kiégett tűz

Már csak a szél ölel, túl a fájó lázas álmokon
S a némaságban szerelmünk múló csendjét hallgatom
Magányomba zárt bűnös vágyaim lassan szerte foszlanak
Szívemben épített váraid ma porba omlanak

Ahol tegnap még lobogó lánggal égett a tűz
Ott ma már, nincsen semmi ami minket összefűz
Jéghideg érzések vacognak múló vágyunk romjain
S a szél könnyeket ejt szerelmünk szürke hamvain

Csukás István - Örömre int ez a szerelem

Én már minden pillanatomra éber
lélekkel vigyázok, örömre int
ez a szerelem a lélegzetvétel
fáradhatatlan ritmusa szerint,
ahogy törekvő sorsom újra s újra
szívemhez új és új magányt csatol,
ahogy szívem a dobogást nem unja,
s rólam másképp nem álmodozhatol,

csak hogy nagyon szeretsz. Nincs más viszonylat,
fogcsikorgatva vagyok rá tanú,
s elképzelni sem tudok én már jobbat,
és örömömben is már szűkszavú
lettem, hallgatok csak s tűnődve nézem:
fejem fölé az ég, közönnyel áld,
küldi a tél hangáraiból, kéken
villogva, a fagy fémszárnyú raját.

Én nem hadakozhatok már más módon,
érted se, csak sorsommal (pillanat
sugallta harcok kis cselét megoldom),
hozom kiéheztetett ifjúságomat,
mely országot, álmot hódítni indult,
s az örömért a szívednél kiköt -
felkönyökölve nézem éjbe fordult
hajad homlokod félholdja fölött.

Szép Ernő - Elszorult szívvel

Szabad-é nekem még
Nevetni tréfálni
Levelező fák közt
Füttyszóval sétálni?

Szerelem jön szembe
Szabad észrevenni
Minden bánatomhoz
Hűtelennek lenni?

József Attila - Szerelem ez?

Őrjöngök Rád, ha néznek,
Szeretne ütni két kemény ököl,
Hogy útálom ízét a sárga méznek,
Agyamban, hogy csak arcod tündököl,
Hogy megvetem szelét az élet-vésznek
S haraggal bámulok az égre föl
S ha sírni kéne, könnyeim is késnek
S belőlem minden jóérzést kiöl.
Szerelem ez? vagy, haj nem is tudom csak,
Csak azt tudom, hogy megbolondulok,
Bronzajkaim, mint gyáva koldusok,
Csókmorzsáért könyörgenek - agyoncsap,
Érzem, szaladj, rohanj kezem elől!
Ihaj! ha egyszer öklöm öldököl,
Ideráncigállak, nézd kevélyen, büszkén
Hogy zúz sebet e gyáva két ököl
S csókolj bolondul holtak füstös üszkén.
Akarom kezeimbe sodorni hajad,
Akarom megízlelni telér ajakad,
De mondd nekem, ki eddig nem is hittem,
Karodban él az ifjú Életisten! 

József Attila - Eggyéölelődés vágya

Hiába gyúl ki nagy szemedbe máglya,
Csókos kín ajkamat hiába rágja
S ölelni vágyás: többet akarok.

Husodba forróság lohol lihegve,
Ruhád letépve szállna mély egekbe
S aztán? mi van még? - Többet akarok!

Mint csecsemő, kit gonosz, céda anyja
Kemencére vetett, mely összemarja,
Vágyban vonagló szép szivem olyan.

Ó úgy szeretnék eggyé lenni véled!
Hogy folyna eggyé vérem és a véred,
Mint szélvész ültén két fáradt folyam.

Egy lelkünk lenne, mely nyugodtan lengne
És semmisülne át a végtelenbe
S betelt egy-test, mely többé nem akar.

Két bús álomvirág, mely egynek nyilhat.
Mint eggyé lesz a szellő és az illat,
Ha már sunyít a romboló Vihar.

József Attila - Ezerfárosznyi végzet

Mintha szerelmes béka
Dús, fülledt nyári réten
Lassan, pihegve mászna
Szép, szűzi tó fele,

Mohón reszketve ajkam
Úgy kúszik selymesében
Mélyillatú hajadnak
Fehér válladra le.

A szemed ne emeld föl,
Életberántó fénye
Zavarná most a szívem,
Ki rőt vágyam tüzén,

Magagyújtotta máglyán
Ma lelkesen elégne:
Őrjöngő tűzimádó
Módján szédült legény.

Ó, hadd ölellek által,
Mint ritka aranyércet
Olvasztók forrósága,
Te, csókok ércere!

Vakult szemeknek ég itt
Ezerfárosznyi végzet,
Én éber toronyőröm
Kábulj te is bele!

Molnár Róza - Szerelem

... az éjszaka sötéten lopakszik.
Csendben matat a tájon...
az éberség izma rezzent pilládon,
lassan fehérülő álom-virágodból
kiröppen fekete szembogarad
és szobádban köröz újra...

Miféle erő nem hagy nyugodni?
Érezlek, pedig messze vagy...
és függőleges elválasztóvonalaim,
a falak
felé fordulva szemezgetem az éjszaka mondatait,
hogy összeállítsak egy igazán neked hangzót,
létem és léted vibrálásából...

 

N. Horváth Péter - Szerelem

Mint az ágaktól búcsúzó megnyúlt esőcseppek,
úgy rezdülnek bennem a feléd vonzó erők,
ahogy szürkületkor fényjelek születnek
egy várost rajzolva ki a szemlélődő előtt.

Mert minden egyes csodát újra költ a holnap.
Hisz tudja, ez az érzés elavulhatatlan,
és szeretném, ha úgy éreznél hozzád tartozónak,
hogy sarokkőnek lássál, ha szétnézel magadban.

Molnár Róza - Halálos szerelem

... azóta kell halálos szerelem...
azóta kellenek krisztusok nekem,
akikben kitapintható a fájás,
akik vállukon hordják furcsa világukat.
... nekem krisztusok kellenek, mázsás
terhet cipelő sebek, és kikből
Isten vére csepeg.
Halálszagú, csenddé sűrült égi küldetések.
Egymásba vérzések,
tövishegyek karcoló mártózásai...
földig rombolt életek,
szemen köpött alázatosságok,
áldásból kitépett jajongások,
ellent kiáltó nemek,
vérző férfiszemek,
homályuló, zöld magány,
időtlen, örök talány,
... nekem máglyahalál kell,
lelket gyullasztó eretnek gondolat,
mi merészen égre mutat.
Amiből olvasnál, ha lenne hozzá szemed,
és vezetne is, ha nyújtanád kezed.
... nekem szikrázás kell,
csengő hang, merész igen...
... valami ilyen...
- talán észrevétlen -,
de halálos szerelem...

József Attila - Halálos szerelem

S ha nem volt még halálos szerelem,
azt akarom, ez halálos legyen,
értelmes kín: mert nincs értelme annak,
ha embernek üres kínjai vannak,
s ha nem szeretsz úgy, mint tenmagadat,
én meg fogom majd ölni magamat,
nem hogy szerelmem vagy bosszúm mutassam,
de jobban fájna elsorvadni lassan,
s árnyék leszek, melytől szorongva félsz,
bíró, kitől büntetést nem remélsz:
vigyázz! Ne hagyj meghalnom, amíg élsz

József Attila - Eggyéölelődés vágya

Hiába gyúl ki nagy szemedbe máglya,
Csókos kín ajkamat hiába rágja
S ölelni vágyás: többet akarok.

Husodba forróság lohol lihegve,
Ruhád letépve szállna mély egekbe
S aztán? mi van még? - Többet akarok!

Mint csecsemő, kit gonosz, céda anyja
Kemencére vetett, mely összemarja,
Vágyban vonagló szép szivem olyan.

Ó úgy szeretnék eggyé lenni véled!
Hogy folyna eggyé vérem és a véred,
Mint szélvész ültén két fáradt folyam.

Egy lelkünk lenne, mely nyugodtan lengne
És semmisülne át a végtelenbe
S betelt egy-test, mely többé nem akar.

Két bús álomvirág, mely egynek nyilhat.
Mint eggyé lesz a szellő és az illat,
Ha már sunyít a romboló Vihar.

Heltai Jenő - Egy asszony keze

De jó egy kis kezet
A kezünkbe fogni,
A karcsú ujjakra
Szavakat lehelni,
Csókokat dadogni,
A finom ereken,
Mint kék tengereken
Kábulásba veszve,
Elhajózni messze,
Sehol meg nem állni,
Folyton jönni, menni,
végül partra szállni,
Végül megpihenni
Rózsaszin szirteken
Koráll-szigeteken,
Az éles körmökön,
örök örömökön.

Ó, áldott asszonykéz,
vágyak forralója,
Gondok altatója,
Izzó homlokomon
Hűvös fehér pólya,
Drága élő bársony,
Te maradj a társam,
Örökre, örökre.
Mikor sirdogálok
Könnyem te töröld le,
Te szoríts marcangolj,
Ha lázad a vágyam,
Mikor valami fáj,
Te simogass lágyan,
S halottas órámon
Bús szemfedő selyme,
Te hullj takarónak
Megtört két szememre,
Elnémult szívemre.

P. Pálffy Julianna - Emlékké szépülnek a pillanatok...

Emlékké szépülnek a pillanatok,
hiába fogytak el a percek, nem
lettek hónapok és évek, mégis mi
voltunk egymásnak lélegzet, szomjat
oltó nedű, vad éhet csillapító étek.
Balzsam voltál a szívemen, fényem,
visszaragyogtál rám csillagom,
csak néha folyhatott titkon érted
könny az arcomon, mert úgy szerettelek,
gyengéden féltve - óvtalak magamban is -
s nem vártam semmit cserébe.
Ha téged álmatlanná sújtott a bánat,
magányod metsző hidegét sütötte felém
börtönbe zárt vágyad; és te, szikrázni
hívtál, lángoló örvényben mámortól édes
édenben élni, ahol megtanítottál engem,
- vagy én tanítottalak téged, kedves? -
csókdallamokkal szerelem zenélni.

Kovács Daniella - Én már elindultam

Egyszer talán még összeolvad sorsunk.
Ott láthatlak majd, utam legvégén.
S ha kegyes az Úr, még együtt zokogunk,
magasztos gőgünk romboló dühén.

Én már elindultam. Te is úton vagy?
Siess, kérlek, az út sáros, rongyos.
Félek, hogy a büszkeség szívedre fagy,
s odaérned nem is olyan fontos.

De akkor is várlak. Vannak még csodák.
Szinte látom, hogy karod integet,
hogy rám mosolyogsz a nagy homályon át.
Ha jössz, Szívem, továbbmegyek. Veled.

P Pálfi Julianna - Szeretlek

Lángoló örvénybe zuhanok,
de nincs mélység, mert tartanak
ölelő karok,
ajkamra csókok édesednek,
nincs sehol szebb zenéje
a csendnek,
mellettem alszol, mozdulatlan nézlek,
meg sem rebbenek, titokban,
szerelemmel igézlek.

Álmod, most én őrzöm, az enyém,
mint mosolyod, a szád
szegletén,
előbb, még vándorolt az ajkad,
de rögtön visszakérted, amit
adtak,
hogy én is Veled álmodhassam,
mi a szerelem, s a szívem,
neked adjam.

Ezerszer elmondott édes szavak,
ezerszínű szerelemfátyollal
beborítanak,
vágyam didereg egyre jobban,
mégis olvadok - ölelő karjaid közt -
forró nyár lobban,
mert, elég egy érintése a kezednek,
elég egy szó, egy sóhaj - csak ennyi:
Szeretlek.

Heltai Jenő - Szerelmi vallomás

Mi ketten egymást meg nem értjük,
Nagyon sajnálom, asszonyom,
De ha nem kellek szeretőnek
Egyébre nem vállalkozom.

Például arra, mit gyakorta
Szónoki hévvel mond kegyed,
Hogy meggyötört szegény szívének
Legjobb barátja én legyek.

Legjobb barát ! Szavamra mondom,
Megtisztelő egy hivatal,
De nem vagyok hozzá elég vén,
S ön aggasztóan fiatal.

Ön csupa élet, csupa illat,
Lángol vakít, hevít, ragyog,
Hát hogyne szomjaznám a csókját
Én aki angyal nem vagyok ?

Olyan kevés amit kívánok . . .
Ha osztozkodni restel is,
Legyen a tisztelt lelke másé
Nekem elég a teste is.

Legyen lelkének egy barátja,
Kivel csevegni élvezet,
De ez az őrült, ez a mamlasz,
Ez a barát nem én leszek.

Legyen övé minden poézis.
És az enyém csak ami tény,
Ő oldja meg a problémákat,
A ruháját viszont csak én.

Hogy ez a hang szokatlan önnek,
Kétségbe kérem nem vonom,
De annak, hogy megértsük egymást
Csak egy a módja asszonyom :

Adjon az Úr, ki egy tenyérbül
Rosszat is, jót is osztogat,
Rosszabb erkölcsöket kegyednek,
Vagy nekem adjon jobbakat !

Heltai Jenő - A másik

 És szólt a nő:

"A hajam ében,
És lágyabb,mint a lágy selyem,
És itt a szívem közepében
Ujjong a boldog szerelem.
Tied a testem,tied a lelkem,
Te vagy az első,akit öleltem,
Boldog vagyok,mert a tied vagyok..."
S a férfi szólt:

,,A másik elhagyott."

 És szólt a nő:

"Piros az ajkam
És harmatosabb,mint a rózsa kelyhe,
És végigfut az üdvök üdve rajtam,
Mikor így tartasz,forrón átölelve.
Szemem sötétebb,mint az égbolt,
Mikor a fergeteg zavarja...
Oh, mondd,a másik szintén szép volt?
Fehér a válla?Gömbölyű a karja?
Tudott-e súgni-búgni szintén,
Tudott-e édes csókot adni,
Meghalni karjaidba,mint én
És új gyönyörre föltámadni?
És lángolt,mint a nap?Szelíd volt,mint a hold?"
S a férfi szólt:

"A másik csúnya volt."

 És szólt a nő:

,,És mégis nappal,éjjel
Sóhajtva gondolsz vissza rája,
Amellyel az enyém nem ér fel,
Mi volt a titka,varázsa,bája?
Miben oly nagy,dícső,elérhetetlen?"
S a férfi szólt:

"A másikat szerettem.

Szűcs Helena - Még most is…

Hány év ölelte féltőn
múltunk kincseit,
hány könnycsepp hullott
bántó szavak után,
és még most is,
sokat jelentesz nékem;
könnyeink felszáradnak,
minden csókos, megbánó
bocsánat után.

Jónás Tamás - csak szonett

Hitetlenségem büntetése vagy.
Nem számítottam rá, hogy közelemben
lehet még jeget olvasztani ember,
pinceablakon beragyogni nap.

Nem tudtam rólad, nem is vártalak.
Nevettem volna, ha mesélnek rólad.
Nem volt már súlya bennem semmi szónak.
És szétgurult rizsszemek: mind a nap.

De most: erdők lépnek velem, ha lépek.
A tenger fáradtan mellém zuhan.
A fájdalmak felragyognak s kiégnek:

hangyabolyvilág nyüzsög boldogan
a mellkasomban, és kapkod az élet:
sorsomnak, veled, újra dolga van.

Balázs László - Közel

Szeretlek...
Egyedül vagyunk
Ketten.
Végre közel...
Homlokom
Homlokodon
Simogatva nézel,
Ahogy én is nézem szemed
Olyan közelről
Ahogy csak lehet.
Ringat e csillogó világ
Kívül megszűnt minden
Mintha tűzbe néznék,
S a tűzben nyert ártatlanság
Rabul ejti szemem.
Mint az időt a pillanat,
Mely most megszelídül
S reszketve lapul
Majd elcsitul köztünk.
Nincs jövő, nincs múlt
Csak szívdobbanás
S szelíden fekszik lábunkhoz.
Az elmúlás.