Komáromi János: bőrömbe rejtett érintések

megálltam az éjszakában
csillagok fénye rám borult
arcomra csorgott Hold ezüst-vére
árnyékom a földre hullt

hűvös csenddé dermedt az éj
képekbe fagyott a pillanat
felemelt karjaim között
meghalt minden mozdulat

lüktetett a sötétlő világ
szétáramlott benne vérem
fülembe suttogtak elvesző szavak
benne voltál a zúgó szélben

magányos fa volt a testem
viharok tépdesték ágaim
leveleim csábító szellőknek adtam
törzsem perzselték égő vágyaim

…és zokogni kezdtek bennem
minden fájdalmat felidéztek
az elhazudva őrizgetett
bőrömbe rejtett érintések

Éles Attila - Elmentél

Még nem fáztam úgy, mint mikor elmentél.
Lelkem felkapta a hideg őszi szél.
Messzi sodorta mint a falevelet,
hogy valahol ledobja, ahol lehet.
Minden elszállt a széllel, csak a hideg
nyirkos jelen van itt velem. Az ideg
pattanásig feszül, hátam meggörbül
s a bánat tátongó, vérző sebet szül.
A sebből szerelmem szivárog, lassan
távozva testemből. Ott fent magasan
héják várják a prédát, lecsapnak rám
hogy karmukat szívembe vájják, és lám:
te nem vagy már sehol, hogy ints nekik
ne bántsanak. Ruhám szaggatják, pedig
már nem küzdök, várom lassú halálom
ahogy a bánat súlya maga alá nyom.
Fekszem kiterítve, alázva, pőrén
nem érzem illatod a nyakam bőrén.
Itthagytál hát. Vacogva a kíntól, félve,
hogy a hidegben nem maradok élve.
Még nem fáztam úgy, mint mikor elmentél,
lelkem eldobta már a zord őszi szél,
mély üregbe, hogy a hó betemesse
s egy kőre véste, "Senki ne keresse"

Komáromi János: Kedves!

 
Kedves!
ha álmaink között most hideg szél rohan
Te azért ne hidd el, hogy már vége van
és ha aszott arcú is most minden éjszaka
ne gondold, hogy a szerelem többé, már nem talál haza

Kedves!
ha szirom-bársony érintéseket
most nem is teremnek a merevvé ridegült mosolyok
azért azt ne hidd, hogy a hajnalok
reszketeg csendjében nem Rád gondolok

Kedves!
ha már néha csak létem foszlott szélű árnyéka vagyok
és erőm mind elszórtam tévelygő utakon
azt soha ne hidd, hogy botladozva, ezerszer összetörve
nem a boldogság hozzád vezető ösvényét kutatom

Kedves!
ha széltől űzött felhőként tűnnek is el
tán-igaz-sem-volt óráink, perceink
ugye azt mégsem hiszed, hogy semmi nem marad
és páraként oszlanak szét legszebb érzéseink

Kedves!
ha vársz még rám valahol, mint tolvaj a pillanatra
és remegő őzként félve-vágyod érintésem újra, önfeladva
akkor joggal hiheted, hogy nem veszett el semmi
mert mindenféle jövőben csak közösen lehet létezni

V Molnár Balázs - Én nem akartam mást...

Én nem akartam mást,
Csak szeretni Téged,
Ragaszkodni Hozzád,
Mint fához a kéreg.

Féltve őrizni álmaid,
S óvni, ha félsz,
Úgy szeretni,
Ahogy soha még.

Semmi többet,
Csak érezni a lelked,
Ölelni a láztól
Forrón izzó tested.

S elfeledni mind,
Amivel a világ bántott,
Csak szeretni akartalak
Téged, s a világot.

Szakáli Anna - Menedék

Áradok, apadok közeledben,
mint tenger zúgó árja,
hozzád s tőled csapódik
létem marasztaló ingoványa.

Repülnék, szállnék, nyilak zuhognak;
mögéd bújok, hát védj meg,
egyetlen bástyám te vagy,
erős szikla, óvó menedéknek.
Szavaim melegét lábaidhoz,
mint trónus elé drága
könnyekből vert aranyat,
hordom ezernyi fénylő gúlába
a kedves, simogató szavakat.

Harcos Katalin - Ölelj magadhoz

Ha hallod sóhajom, és a vágyam érzed
vond két karod körém!
Ha szemem szép szemed mélyébe réved
hajolj megint fölém,
s ölelj magadhoz!

Mi az, mi mágnesként vonz feléd örökké?
Mit sem ér életem,
ha egyszer vágyad kialszik, és közönnyé
sápad az érzelem.
Ölelj magadhoz!

Ajándék vagy Te... csoda, mi megigézett...
őrjítő szerelem...
Bőrömet tűzként égeti érintésed.
Maradj soká velem,
s ölelj magadhoz!

Ölelj, míg velem itt lehetsz, - s vagyok neked!
Csak ez jutott nekünk...
Bűnünkre feloldozásért esdek, s veled
bocsánatot nyerünk.
Ölelj magadhoz!

Szuhanics Albert - Húrtalan hegedűn

Húrtalan hegedűn fátyolos dal,
áthatol ólomszín ablakodon,
lelkem mély fájdalmát elzokogom...
mért taszít tőled egy jéghideg fal?

Bennem a szerelem tüzeket gyújt,
tündöklő, táncoló, lángokkal ég,
millió sebet ejt, vörös a lég...
húrtalan hegedűn felsír a múlt.

Vedd elő legszebbik hangszered ma,
húrjain játsszon a napfény keze,
nézz bele merengő álmaimba!

Hallod hogy omlik a fal... fényzene,
ősrégi szerelem-hívó ima,
s jégfalat mos forró vér ereje.

Nagy István Attila - Ha nem vagy velem

ha nem vagy velem
sohasem ér véget a nappal
szememből a bánat nem menekül
hiába várom az éjszakát
elkerül az álom ahogyan Te
kutató képzeletem
bejárja a várost füstös sörözők
pultján könyököl
a tó partján mélázik
vagy a téren a padokon kutat
mindhiába
ha velem vagy
szomorú szívvel hajnalodik
várakozna még az éjszaka
hogy betakarjon bennünket -
vágyainkban hullámzik a tenger
szemedben kacagnak az álmok
mert a valóság ezer arcúbb
mint a legszebb látomás:
maradj velem mindhalálig

Kormányos Sándor - Nem adlak át...

Mosoly leszek a könnyeid közt,
emlék, mely messze ringat,
megkeresem a végtelenben
elillant csókjainkat.

Az álmod leszek, suttogása
benned az örök vágynak,
nem adlak át az éj húrjain
zendülő némaságnak.

Zágorec-Csuka Judit - Csókjaim

Az első csók, amelyet adtam, ügyetlen volt és kevés,
A második csók, amelyet kaptam, hazug volt és nehéz,
A harmadik csók, amelyre vágytam, eltűnt és még igéz,
A negyedik csók, édes volt, még bennem él,
Az ötödik csók, még nem jött el, de félelmet sodor
felém.

Beke Sándor - Vallomás…

Vannak dolgok,
amiket nem mondhatok el.
Vannak dolgok,
amiket csak érzek.
Vannak dolgok,
amik szívembe szorultak,
mert félek
kimondani őket.
Mégis
erőt veszek magamon
és elmondom neked:
Te jelented számomra
a mindenséget.

Bognár Barnabás - Ha szeretnél

Ha szeretnél
Átkarolnám tekinteted
Megcsókolnám mosolyod
Szemedbe szórnám szememet
Elmozdulnám mozdulatod

Ha szeretnél
Megfürödnék könnyeidben
Elringatnám szép álmodat
Dúdolnálak csendjeimben
És visszhangoznám hangodat

Ha szeretnél
Elvinném a nagyon rosszat
S elhoznám a nagyon szépet
Megszületnék százszor jobbnak
S angyaloknak festenélek

Ha szeretnél
Sütnék rád fényes-melegen
S melegedből hűtenélek
Vezetnélek ösvényeken
S ereimbe öntenélek

Ha szeretnél
Karjaimba gondolnálak
Mélyeimbe levinnélek
Tudatomba feltolnálak
S lennék minden szenvedélyed

Ha szeretnél
Fájdalmasan féltenélek
S félelmesen fájlalnálak
Valósággá mesélnélek
S nem hinnék a valóságnak
Ha szeretnél...

Nagy István Attila - Hiányok

 

Ha reggel arra ébredek,
hogy nem vagy velem,
felhő borítja be
kék egem.

Ha megszöksz az éjszakából,
a lelkem elsötétül,
s vad viharok
támadnak.

Grigo Zoltán - Levél a Kedvesnek

Nélküled már némák a reggelek,
varjú kiált a csupasz fák között,
itt nálunk már a hó is leesett,
szürke füst száll a kémények fölött,
magányosan hallgat kint a határ,
üres tarlón birkóznak a szelek,
kertek alján osonva róka jár,
én meg itt ülök, hogy írjak neked.
Lassan telnek nélküled a napok,
nem te ébresztesz hanem az ösztön,
üres a ház is, csak magam vagyok,
mint fagyott levél a puszta földön,
este amikor a tűznél ülök,
a szobámban suttognak a lángok,
mint megannyi parányi kis tücsök,
úgy játszanak nekem szerenádot,
amíg nézem, hogy izzik a parázs,
hozzám sóhajt téged az esti csend,
a sötétben mint lángoló varázs,
felmelegíted magányos szívem.
Megírom neked ezt a levelet
és várlak, hátha már eljössz holnap,
addig hallgatom ahogy a kertben,
a kutyáink ugatják a holdat.

Sárhelyi Erika - Öszeraktalak újra magamnak

 Összeraktalak újra magamnak.
Nem vagy te más, csak néha
Megtörnek a fények a szemedben,
S olyankor elveszetten lötyögök
Tátongó, kongó szívedben.
De az érintés gyógyít, már tudom,
S többé már nem hazudom
Magamnak, hogy baj van velünk.
Ha kéz a kézben ébredünk,
S lemossuk arcunkról a bánat nyomait,
Elűzhetjük még életünk vicsorgó árnyait.
Összeraktalak magamnak megint.
Ujjaid nyomából, csókod párájából
Építettelek újra, hogy legyünk, mint rég,
Mi ketten, a kezdet és a vég,
Hogy ne legyen hátha és talán,
Mindig csak nagyon és igazán,

S ha könny gyűlik néha a szemembe,
Fejem tehessem az öledbe.
Hisz' te vagy a váram, otthonom,
Szerelmem, szeretőm, rokonom,
Mindenem te vagy, jól tudod...
S minden miénk, ha akarod.

Nagy István Attila - Elrejtelek

Szavaimba rejtelek,
hátha nem találnak rád,
amikor megvirrad,
s útjukra indulnak
a gonosz álmok.
Új szavakat találok,
testedet takaró
varázsigéket,
ne árthassanak neked
az emberek.
Mert minden jóság,
minden gyötrelem,
eltanulható,
félek, egyszer
megadod magadat.
Szavaimba rejtelek,
hátha nem találnak rád,
s olyannak maradsz,
amilyennek megszerettelek.

Csoóri Sándor - Homlokod homályából

     Kiszolgáltatsz a boldogságnak,
s már nem is tiltakozhatok.
Elmentél s nyomodban esni kezdett a hó,
hogy itt maradjon belőled valami.

És fújni kezdett a szél is a te kedvességed közeléből
attól piros a képem:
járok azóta hömpölygő huzatban,
utcákat fölsebző zenében.

S elképzelem közben a tavaszt, az aranyat párolgó völgyeket
ahol velem szerettél volna járni-
A hajad, a hajad fészket kereső fecske,
a Napba akar szállni.

Elképzelem a szerelmet is, de csalódom:
jobban szeretsz te, jobban:
Kitalálod nekem a nevetést, mielőtt elzuhannék
hazátlan pillanatokban.

A folyó zöld, az ég homályban van, a szőlővessző meg a földben.
Egyszerre látom őket mégis, ha rád gondolok.
A nyár ideszalad, a tavasz itt topog
S homlokod homályából csapkod felém egy lepke.

Harcos Katalin - Vigasztaló...

Bánatommal hozzád szaladtam.
Kitártad felém a két karod,
magadhoz vontál gyengéd-szorosan,
súgva fülembe kedvest, biztatót.

Sós könnyeimet lecsókoltad.
Úgy figyeltél, mint aki megért...
remegő vállam átkaroltad,
s én oly hálás voltam mindezért.

Meghallgattad, hogy mi a bánatom.
Csendben átöleltél, figyelmesen.
Zokoghattam hatalmas válladon,
míg pusziltad könnyáztatta szemem.

Csak meghallgattál, és rám figyeltél...
Hagytad, hogy kisírjam jól magam.
Odaadón, gyöngéden szerettél,
s én elszenderültem rajtad boldogan

Szabolcsi Zsóka - Szelíden

Szelídíts meg,

vad vágyak kergetnek,
űznek naponta feléd
s oly esendő vagyok...
Szelídíts meg, hisz szelíden
szikrát lobbantva szeretnék szeretni
holdas éjeken át...
Szelídíts meg, kérlek,
hogy én is gyengéd magamhoz
szelídíthesselek -
álmaim szép szigetén...

Kun Magdolna - Akire érdemes várni

Gondolat leszek, hogy tudatomban megmaradjon,
Milyen jó érzés várni arra, akit nagyon szeretek.
Akinek mosolyától fűszálak nőnek magasabbra
És csendhullámmá szelídülnek a bőszült tengerek.

Kinek egyetlen szava többet ér, mint a világ kincse,
Mert a szív legmélyebb zugának pontjából ered,
Ahol az összegyűjtött álomképek emléktárházában,
Feloldást nyer minden egyes bűnben a jóságszeretet.

Simogató kezében a csiszolatlan kő opálosan csillan
S a tűzforró vulkán, szemének fényétől irányt változtat,
Mitől a jéghideg északi szél délirányban fordul,
És magával viszi a dúlt haraggal telítődő indulatokat.

Rá érdemes várni, éveket is, mik magányosan telnek,
Rá boldog érzés gondolni, mikor minden elveszett,
Mert ő az -az ember ki soha nem kér, csak ad és ad,
S ki mindig önzetlenül vallja, hogy élni érdemes...