Millei Lajos: Vigyázok Rád

Kifésülöm az életedből a tegnapok fájdalmát, vigyazok rad
konok-hegyű tűmmel megfoltozom,
vigaszcérnával összevarrom szakadt lélekruhád.
Jövőízű tiszta vízben áztatom napokon át,
hogy elvegye a múltad sókönnyes, megkeserült,
remény-nélküli, dohos szagát.
Majd életféltő két kezemmel kimosom én,
s míg mosolyhabok énekelnek a víz tetején,
a szivárványszínű mosóporom varázslását
már nem szennyezi be kívülről érkező vád,
mert fénylő hitem erejével vigyázok Rád.
Megszáradni napfonatú kötélre rakom,
s míg létem szele óvón csókolja jövődet
a bársonyba bújt esti alkonyon,
én párás szemű vasalóval várom a száradást,
és kigőzölöm életedet. Nem lesz több szakadás.
Kisvirágú szép szirmokkal díszítem ruhád,
és irigykedhet akkor a gonosz külvilág,
mert igaz-élű mosolyra ébred majd a szád,
hisz melletted leszek mindig, s úgy vigyázok Rád.

Lőrinczi L. Anna: Vallomás

Amikor a magány, szívem tépve húsomba vájt
Amikor karmával szaggatta jég-álmaim a vágy.
Amikor égett erdő üszkös romja volt az élet
Amikor a csillagok is elbújtak a szurok sűrű éjben.

Akkor...

Talán, csak apró szikra volt, mely ébredésre várt,
Talán egy szellő volt, mely lassan fergeteggé vált?
Talán egy patak volt mit tavasszal felduzzaszt az ár,
Talán mert Te voltál Az... ki hozzám sodródtál?

Igen...

Mint a dagály, ki csendben űzi a lopakodó tengert,
Mint tavaszi napsugár, mely új életre serkent!
Mint ahogy hajnalban hasad az ég, aranyszínű fénye...
Mint a lassú lávafolyam mindent felemésztő hője.

Úgy áradt bennem a Szerelem

Tudnod kell, hogy derűs hajnalt, szemed fénye hozott,
Tudnod kell, hogy mosolyodtól a matt is újra ragyog.
Tudnod kell, hogy nevetésed ma a legszebb muzsika,
Tudnod kell, hogy ölelésed nélkül lét sem lenne ma.

Egyed Emese - A liliomokért...

Ha vártalak (és sokszor vártalak),
könnyű volt testem-telkem, mint a hab,
az idő boldog csöndbe öltözött,
liliom sarjadt égett nád között;

a vágy harangszavú hullámait
körbezengette, átszakadt a híd,
áradt a víz, omlottak kőfalak,
és zakatolt az ábrándok alatt

a vér körpályás, élő rendszere;
váltóját későn állította be:
föl-le száguldó lélegzet-csapat
jelezte jöttödet, nyugalmamat -.

Már a medrébe minden visszatért.
Fohászkodjunk a liliomokért:
nekünk bomlottak sugaras és vad
pillanatokban, amíg vártalak.

Jószay Magdolna - Elvitted magaddal

Hiányod űrt hagyott bennem,
elvitted magaddal a szívem.
Őrizd meg, vigyázz rá,
ha szomorú, nevess rá,
ha kell, akkor védd meg,
ha reszket, dédelgesd,
ha fázik, melengesd,
ha futna, ne engedd,
ha érted dobban, szeresd!

Segíts, hogy tovább éltesse
létünk tiszta szép örömét,
fényeket sugárzó perceit,
összefonódó kezeink
halvány tűzmelegét…
s legyen erőnk tovább vinni
esendő szerelmünket
akár a „túlsó partra” is.

Nagy István Attila - Szimfónia

Hiányoztál.
Mindenütt kerestelek.
A fák mögött, a felhők haragjában.
A szemlehunyás ólmos fáradtsága
eltakart.
Pedig milyen jó lett volna,
ha a hangodba burkolózom,
s megtelik zenével a lelkem,
szimfónia zeng, ha rád
gondolok.

Barnaky Miklós - Esti levélzárás

Nézd, én kedvesem, nézd!

A lenyugvó napkorong fénye
mégegyszer feltör az égre
és elhal -

én örökkön ragyogó fénnyel
várok rád minden éjjel
és nappal
és bárhol -

bárcsak ne lennél oly távol -
nagyon hiányzol!

Álmokat hoz rám az este,
s én szemeid keresve
húnyom le szemem -

Aludjál jól, szívem!

Kun Magdolna - Veled megöregedni

Veled szeretnék megöregedni,
s majdan együtt hallgatni az esti csendeket,
melyek szótlanul is elmesélik nekünk
a megmásíthatatlan boldog éveket.
Szeretném örökbe fogadni szép tekinteted,
megbújni benne, mint egykor hajdanán,
s a benne meglapuló csillagfényű könnyet,
ajkamhoz emelni, hadd csókolja szám.
Szeretném kezed fogni, néha remegőn is,
így sétálva körbe-körbe az ódon helyeket,
s majd így lépve át magunkat a levélhulló őszbe,
hogy egyazon idő legyen, mi avarba temet.
Mert te értem születtél, és én érted születtem,
minket úgy alkotott Isten kéz keze,
hogy általa legyünk kincsei egymásnak,
s abban örök időt nyerjen az élet értelme.
Nekünk együtt kell élni, és együtt kell halni,
külön--külön már úgy sem léteznénk,
ezért fogd a kezem, és el ne engedd soha,
mert én, míg élek, szorítom a tiéd.

Barnaky Miklós - Búcsúszó

Rendben;
tegyünk hát úgy, mintha
mi sem történt volna -
nem láttál - s én nem láttalak
téged soha.

Azt hittem -hitted te is-
egymásnak születtünk,
s hogy nem így van;
hibákat -gonoszan-
csak egymásban kerestünk.

Hát isten veled.

Persze, ne kívánd, hogy végleg
elfeledjelek;
múlik az idö, s tán te sem
gyűlölöd majd emlékemet -

Harcos Katalin - Láng leszek...

Láng leszek, látod? Neked lobogok.
Tüzem felhevít, fényem rád ragyog.
Imbolygó, bíborló, csodát váró,
szertelen, szerelmes táncot járó.

Láng leszek, önmagát elemésztő,
lobogó lázában érted égő.
Nézd, fényem világol a sötétben,
rád kacag komor éj sűrűjében.

Láng vagyok, lelkedben tüzet gyújtó,
éledő tüzedhez odabújó.
Körülölellek melegemmel,
betakargatlak szerelemmel

Barnaky Miklós - Kell

Kell, hogy kelljek valakinek,
kell, hogy szeressenek,
várjon rám valaki,
el tudjam mondani;
kellek valakinek!

Kell, aki óv, de nem gátol,
aki, ha nem kellek, ellök magától;
kell, aki néz, de lát is engem,
látó szemekkel hisz is bennem;
kell, aki átlát.

Kell; kell, hogy kelljek valakinek.

Cserényi Zsuzsanna - Ha akarod

Mától én rajzolok csillagot
A takaród minden sarkára,
Ha akarod.
Mától én vigyázom a napot
Ott az égen, a felhők fölött,
Ha akarod.
Én fújok szelet, csendeset
Vagy rombolót, dühöngőt.
Gyújtok apró tüzeket, vagy
Borítom lángba a hegyeket,
Beültetem fával a sivatagot,
S visszafelé folynak a folyók,
Ha akarod.
Bejárom veled a világot,
Letépek minden virágot,
Élek békében, boldogan
Vagy mindenért harcolok,
Ha akarod.
Mindenhol ott leszek
Add hát a két kezed
Átölellek és hallgatok
Ha akarod.

Szabolcsi Zsóka - Sóhajokba kapaszkodva

        ...mert az élet repül velünk,
     ha szárnyalunk, vagy csak megyünk,
     andalogva, kézen fogva,
     emlékeket felkarolva,
     sóhajokba kapaszkodva,
     összebújva vagy széthullva,
     illatokkal, illanókkal
     tele tarisznyánk a jóval,
     hamubasült fájdalommal,
     friss idővel, vagy a múlttal,
     ezerarcu szép titokkal...

Szeitz János - Éltem

Szerettem, szenvedtem, éltem,
akit kerestem megtaláltam.
Hála egy asszony mosolyának
Sorsommal végre megbékéltem.

Benke Rita - Napok nélküled

Telnek szépen, sorban
a szófogadó, nélküled
szédelgő napok.
Ráérősen andalog a hétfő,
ballag a feneketlen kedd
(meglepetés ajándék,
hogy az elröppenő percek
hagyták hallanom hangodat).
Az éjjel sötétjéből
borongós reggellel
borzong elő a szerda.
Számolom a nélküled céltalan
órákat.
Üres estémben felidézem szemedet,
szádat, testedet. Magányos ágyat
vetek és lehunyt szemhéjam mögött
magammal viszem a szemedet,
szádat ajkaimra képzelem,
testemre vonom a kezedet.

Pilinszky János - Azt hiszem

Azt hiszem, hogy szeretlek;
lehúnyt szemmel sírok azon, hogy élsz.
De láthatod, az istenek,
a por, meg az idő
mégis oly súlyos buckákat emel
közéd-közém,
hogy olykor elfog a
szeretet tériszonya és
kicsinyes aggodalma.

Ilyenkor ágyba bújva félek,
mint a természet éjfél idején,
hangtalanúl és jelzés nélkűl.

Azután
újra hiszem, hogy összetartozunk,
hogy kezemet kezedbe tettem.

V. Molnár Balázs - Ki...

Ki tudja ki az, hogy a társad ki lesz majd,
ki vágtázó lelkednek kiutat mutat,
s a kijárat kivezet a semmiségből,
de ki lesz, de ki áll kint a lelkednél őrt?

Ki tudja ki az, ki szemedet kinyitja,
Ki fogja kezed, ha mennél egy tévútra,
Ki érez, ki ölel, s vigyázza szívedet,
Ki lesz majd, ki a semmiből kivezet?

Ki tudja ki az, ki élvezi kincseid,
Ki megválaszolja lelked miértjeit,
Ki vagy Te vajon, s vajon ő ki lehet,
Kit érdekel, mikor halálig szereted.

Kovács Daniela - Úgy rejtelek, Kedves...

Úgy rejtelek, Kedves, hangtalan szavamba,
mint görög romok rejtik korok vigaszát,
a szélvert napjaim elporladhatnak,
de Te őrzöd mégis fényünk tavaszát.

Úgy rejtelek, Kedves, sorsom vonalába,
mint aranymedálban az igaz drágakő,
a perc megalvadt mozdulatába' védlek,
vigyázlak, ne rontson el az idő…

Úgy rejtelek, Kedves, könnyem gyöngyburkába,
mint kozmosz rejti el csillagrendszerét,
s amennyit a lelkem felfoghat magába,
annyit őrzök belőled szívem rejtekén.

Úgy rejtelek, Kedves, dalos fohászomba,
mint emlékünket rejti a sűrű, süket csend,
összecsuklak szívem vörös szirmába,
és rólad kapja nevét az oltár odabent!

Szeitz János - Váratlan szép üzenet

Szótlanná meredtem.
Szívem és a lelkem
jelét várom: újultan:
éledjenek.

Gyengéd tavasz érlelte
újjá életemet,
mikorra megjött a nyár:
szerelemre.

Szerény mosoly gyöngéden,
hittel megérintett,
mikor nem reméltem már,
csak a telet. 

Szeitz János - Szépek szépe

Szépek szépe mondd meg nékem
Kit ékít fel csillagszemed
Szerelemtől boldogsággal
Kinek csordul könnye érted.
Csillagszemű mondd meg nékem
Mivé lett a reménységem
Felhőt hajtó gyermek álma
Gyermekláncfű virágzása.
Mivé lettek dacos vágyak
Átkos-kusza ábrándokkal
Kószálások éjszakákban
Tücsökzenés révületben.
Csillagszemű mondd meg nékem
Hogyan szálljak messze délre
Évezredről évezredre
Pillantásod ott keresve.
Ó-göröghon ligetekben
Aphrodité szentélyében
Elrejteni emlékedet,
Őrizve a végtelenben.

Kormányos Sándor: Hiány

Az érzésre feszült gondolatok
most pattanó húrrá pengenek
s egy szívdobbanásra ráölelve
mint vágy-verte dallam, zengenek.

Majd hosszú sóhajra hangolódva
elszállnak utánad messzire.
Én mindig tudtam, hiányzol majd:
De sosem hittem, hogy ennyire...