Nagy Csaba - Őrizlek

Lágyan, puhán,
ahogyan száll
a harangvirág
csilingelő hangja,
öleléseimben
harmatcseppként
érinthettelek ma.

De lejegyeztem
a szót,
a mozdulatlan forrót,
amit szíved diktált
tele fájdalommal,
míg ajkaid csókolt.

Nem lesz olyan
hajnal,
mely elvenne tőlem,
hisz örök
az ígéret,
a tűzzé tett szerelem.

Itt vagy,
a ragyogó ég
csillagaival
szívemben őrizlek,
csak az alkonyok,
szín-pompájukkal
a korom-sötétbe
ne sietnének.

Kovács Daniela - Titokban még mindig ...

Vén térdére borul a szomorú est
fáradt pilláimon hullik szálakra
a tovatűnő percek a csönddel beszélnek,
majd lepihennek együtt a nyirkos járdára.

Tapinthatóvá válik a nyár haldoklása
kezemnek árnya is egyre hidegebb
az alkony szívének halkuló dobbanása
egyre szürkébb felhők között hever.
Hervad a kert a vén liget alatt
és duplán fájnak a nyomasztó gondok
egyre hűvösebbek a hosszú éjszakák
titokban még mindig a nyárról álmodok!

Lesznai Anna - Szerelmes varázs

Mondják, sebek fennen sírnak:
Ám mi ketten
Réges-régen
Szembe nézünk
Egymást látjuk.

Mondják, utcák ágaskodnak:
Egymást látjuk
Szűz sötétben
Tudom, intesz,
Izzó érrel
Összeérünk.

Mondják, mi is elszakadjunk:
Összeérünk,
Kezed alatt
Szívem dobban.
Bizton búvó
Keblem felett
Sejtem szárnyad.

Mondom, tudd meg, mind hiába:
Szárnyad sejtem
Nyugtod rejtem
Feles feled,
Szemem horgát
Nem felejtem
El nem ejtem.

Mondjuk ketten: mind hiába:
El nem ejtjük
Szemünk horgát
Feles szívünk
Szárnyak hordják.

Összeérünk
Egy a vérünk
Szűz sötétben
Öröklétben
Egymást látjuk.

Li Taj-po - A Folyóvíz

A Pá folyónak habja oly sebes,
hogy mint a nyíl száguld vizén a csónak,
ezer mérföldet tesz egy nap alatt,
és láthatatlan tengerekbe vész.
Így forgat minket az örvény, az élet
útján; Kedves, ne menj el, mert ki tudja,
hány ezredévnek kell még jönnie,
hogy karjaimba végre visszatérj.

(Ágner Lajos fordítása)

Szeitz János - A remény

Új napra vált az éjszaka,
pihenni kér fáradt szemem,
Becsukom a könyvet, vissza-
Térek rám kimért létembe.
Rád bízom, vezesd álmomat,
Ott még teljesül reményem.

Csiki András - ide

ide azt írom: szeretlek,
ide nem fér már más,
ez a füzet széle,
ez a világnak a vége,
de még elkapom ezt a szót,
ezt az egyet,
ezt a legegyszerűbbet,
amit naponta
elmondok, kimondok, fölmondok,
ösztönösen-
tudod milyen kevés van ilyen-
lehet ez az egyetlen egy,
ez az egyszerű,
amibe mégis beleizzadok,
akár ha súgom, kiáltom vagy kijelentem,
vagy csorgó verejtékkel
a füledbe lihegem,
ha elmosolygom magam,
vagy véres komolyságot zúdítok,
hideg vízként az arcomba
mindig, még mindig
patakok indulnak el a hátamon,
összes fogam metsző fájdalommal lyukad,
füleimbe beleordít a gyárkürt,
kitépik végtagjaimat a betűk,
belenyomorodom,
öklömet rágom,
koponyám ketté válik minden szótag után,
és biztosan érzed
húsom perzselt szagát,
szeretlek, szeretlek, szeretlek,
és kigúnyollak mulandóság.

Gyulai Pál - Nem vagy te legszebb...

Nem vagy te legszebb a világon,
Tán oly szép sem, mint képzelem,
De nékem érted szép az élet,
És boldogság a szerelem.
Mért lennél szebb, mért lennél legszebb?
Hisz akkor nem volnál enyém;
Csak szemed gyúlaszt, arcod bájol,
Csak tégedet szeretlek én.
A szép arc, mint tavasz virága,
Alig virul, hervadni kezd,
Csak egy szépség van, mely sirig tart,
Mit érzésünk másokra fest.

Károlyi Amy - Hattyú

Aranyzsinórra fűzve fel,
a szerelem nem múlik el.
Aszú-szőlőnek édesét
esztendőkig nem veszti el.
Aranyzsinórra fűzve fel,
ingben, ing nélkül
áttelel.

Kun Magdolna - Egy virág története

Több volt mindenkinél az a sokat megélt virág,
aki küzdött-küzdött és nem adta meg magát,
pedig annyiszor sújtott rá vihar s nap melege,
hogy lassacskán elfogyott törékeny ereje,

de valami miatt mégis mindig tartotta magát,
talán mert várta azt az igazi nagy csodát,
mikor felfedezik egyszerű, rejtett szépségeit,
amik a többi virágtárstól megkülönböztetik.

Mindig érezte és tudta, ha lelkét megismerik,
elfogadják különcségét, és akként szeretik,
azzal a különösen gyengéd, érző virágszívvel,
amivel sem vihar, sem orkánszél nem bírt el.

A virág vakon hitt, és bizalommal vágyta,
hogy két tenyér érintését szirmaiba zárja,
s majdan az a két tenyér lehessen menedékhelye,
mikor a kíméletlen sorscsapás elbánik vele.

Szép májusi nap volt és rátalált egy ember,
lehajolt hozzá könnybe lábadt szemmel,
majd úgy fordította maga felé a szép virág fejét,
hogy az, végre érezhette a puha érintést.

Somlyó Zoltán - Mea ölében

 

Forró öledben szép álmok alusznak
és álmodnak bíboros, nagy álmot.
Én leszek, én leszek az életrekeltőjük,
Mea, én megváltom az álmod!

Forró öled tüzét, a csókod, az ajkad
a véremmel én kicserélem.
Föl fogod gyujtani az éjjeleimet
és én a te életedet élem.

Átvetem lelkeden az árnyékomat
és a lelkemen átsütöm a lelked.
Gyönyörű vétkeket csókolok beléd,
hogy vad legyen, mint én a te lelked.

Vad legyen, átkozott, bűnbe szökött,
hogy te se légy jobb, Mea, nálam.
S ujjongó nászindulót zengjen, amíg
kirepül tűzöledből az álom.

Csukás István - Mint rezgő húr

Mérem magamban a felnövő szerelmet,
mint érzékeny műszer jelez földszínéig
felvirágzó ércet: érzékeim feléd
hajolnak, szelíd törvények igézik.

Motoz az ujjam: érzi a hajadat még;
tükrök közt vergődő fény: szemem szemed foglya,
ráégettél már s téged lát mindenben,
s a világot újra bűvkörébe fogja.

Most csak csöndes szavakat dob fel a lélek,
s mint rezgő húr, őrzi a pendítő ujjat.
Mérem magamban a felnövő szerelmet,
s a megtért világot, a szebbet, az újat.

Zsiga Lajos - A csend

Csend
Mint üvegen a gyémánt
Felsikolt lelkem

Csend
Visszhangzik a múlt
S nem értem
Csend
Ó ne játssz velem
Add vissza kérlek
Csend
Ha nem adod
Akkor vigyázz rá
Csend
Mikor átöleled
Ne fájjon ölelésed
Csend
Ha felébredne
Kísérd őt a végtelenbe

Pardi Anna - Szavak

 

a lényeges szavakat sohsem mertük kimondani
azok a szavak megmentettek volna mindkettőnket
azok a szavak úgy csillogtak
mint a halálra szomjaztatottak előtt
pohárban a tiszta víz
azok a szavak kivételesek
mint az emberi élet ünnepei
és csak azok ismerik őket akik nagyon szeretnek

ki tudja hová érkezünk el
milyen romolhatatlan növényzetű földekre
ha azokat a szavakat kimondjuk
ki tudja hogyan oldódott volna meg
négy keresztbetett kar két ikszű rejtvénye

de eláztatta a márciusi eső a földeket
november követte augusztust
kinyíltak sorra az ősz aktatáskái
kihulldostak belőle egymásnak címzett leveleink

és azok a szavak egyre késtek
egyre fogytak
egyre koptak
kikoptunk egymásból mi is

de néha a legzajosabb társaságban is
mintha szólni akarnék valakihez aki nincs jelen
megremeg a szám

Hevér Zoltán - És semminek nincs vége

 Én Veled élek, már a kezdetekben.
Mindörökre.
Veled zárva egy ökölbe,
egy mosolyba, nyíló virágba,
tenyérbe.
Megszegett mindennapi kenyérbe.
Szürke háztetőkbe.
Hegybe. Hullámba. Sírba,
nevetésbe.
Földre roskadásba. Ölelésbe.
Kitárt ablakba.
Ha az ajtó zárva, lakat-kattanásba.
Kozmikus zenébe. Csönd-szimfóniába.
Tücsök-cirpelésbe. Égi harsonába.
Álom-gyermekünk szemébe.
Vágyunk tengerébe, viharába.
Hajad hulló hűvösébe.
Öled melegébe-bogába.
Szemed elfutó ívébe.
Alvó szájad szegletébe.
Minden nyugtató mesédbe.
Estébe és ébredésbe.
Tebenned, a Mindenségbe.

Jatzkó Béla - Álmok

Azt álmodtam, hogy álmodom,
megálmodtam, mit álmodsz,
s úgy őrködtem az álmodon,
mint aki nem is álmos.

Álmod álmomra ráhajolt,
- forrásra így a pálma, -
álmomnak édes párja volt,
s te voltál álmom álma.

Mint szembenéző tükrökön,
mik egymásnak felelnek, -
álmodjuk bár külön-külön
ugyanazt a szerelmet:
két álmunk egybesimulás,
akár a megvalósulás.

Tornay András - Szerelmesvers

meg tudnálak szeretni
hátulról is
elég lenne egyetlen
oldalpillantásod meglesni
s végre szabad lehetnék én is
ígéretek nélkül
áldozatok nélkül
szégyen nélkül

mindketten meghalnánk
s egymásban harmadnapra feltámadnánk
árulások ezüstpénzek
tagadások Júdások és keresztek nélkül

fényt táncolnánk saját sírboltunkba

s e fénynél ha először megpillantanálak
azt sem bánnám...
ha nem lennél szép

Kovács Erika - Mindig

Tudod, mindig lesz egy pillanat,
egy gazdátlan gondolat,
amikor rám találsz és én rád.
Ilyenkor csendben
lopva körülnézünk,
mert nem kell, hogy lássa a világ,
miként suhan át
két szív között
egy apró simogatás.
Talán lehunyjuk szemünk,
mert minden perc egy néma vallomás.
Kezeddel átöleled nyakam,
és arcomon megkeresed
őrült világunk lopott pillanatait,
majd lelkeink összeölelkeznek...

Kabátunk összébb húzzuk,
ki ne essen magányunk,
és továbblépünk...

egy másik pillanatba...

Bálint Lea - Boldogságom erdeje

    "Mi fér el egy pillanatban?
    Elfér a te örökkévaló hiányod.
    Hová képzeljelek?
    A zöld fotelbe ahol elmeneteled előtt ültél
    lehetetlen most nélküled lenni
    Vesd rám e szemed
    hogy búzavetések nőjenek minden mezőmön
    légzésed szellői ringassák álomba búzamezőim
    álmodják hogy kenyerek
    váljanak karéjjá az éhezők kezében
    Nézd eszik az egész világ
    mindenki jóllakik a szerelmünkből
    Vesd rám a szemed. "

József Attila - Álomban enyém vagy

        A boldogságunk némán meghúzódott
     És mi is hallgattunk a titkolódzó csöndben.
     Kályhánk lángja is örömmel lobogott
     S ajkunkat a szerelem szárazra perzselte.
     A komoly falióra se mormogott
     S meghökkentek akkor a büszke, fehér falak...
   
     Álomban mindig egészen enyém vagy.
     S hiszem fönn is néha, hogy megcsókoltalak.

Kovács Daniela - Titokban még mindig ...

Vén térdére borul a szomorú est
fáradt pilláimon hullik szálakra
a tovatűnő percek a csönddel beszélnek,
majd lepihennek együtt a nyirkos járdára.

Tapinthatóvá válik a nyár haldoklása
kezemnek árnya is egyre hidegebb
az alkony szívének halkuló dobbanása
egyre szürkébb felhők között hever.
Hervad a kert a vén liget alatt
és duplán fájnak a nyomasztó gondok
egyre hűvösebbek a hosszú éjszakák
titokban még mindig a nyárról álmodok!