Gere Irén - Vágy

..csak megszületni,
napfényre jutni
sötét, hűvös méhéből
a magánynak...
meddő, árva örömöt váltani
közös bánatra-könnyre,
ritka kacagásra...,
- néha másra -
megérinteni gyöngéd ujjal
valaki márvány-szomorúságát,
..megríkatni szeretve-bántva
a sírni-vágyó sírni-gyávát...

Balla Zsófi - Szerelem születése

 
     Harcolok érted. Az édes hús alatt
     csonthéjba zárva, sötétbe, a mag,
     a mandulatömör. A kéz, a száj
     azt bontogatja, ami nem anyag.
     Titkod kibökni nem muszáj.
   
     Épp úgy, ahogy a teraszon hagyott
     könyv kinyílik - a szél lapozgat ott -
     súgva borzong, lobog papírhaja,
     mint kukorica szőke bajusza.
     Idegennek csattognak a lapok.
   
     Sorsunk kuszán, születetlen vetődik.
     Az ég sem érti, bár a könyv nyitott.
     S mit nem találtam, mert vakon kerestem:
     titkod falán, benned, az égitestben
     láthatatlan mindig világított.

Csurai Zsófia - tisztán

tisztán


úgy mondják keleten
aki egyszer
olyan magasra tornyosodik
mint te bennem
az egyszerűre tisztul
mint a kék.

(több vagy a mindennél)

Bakkné Szentesi Csilla - A szerelem...

    Nincs ki megértené, s nincs ki ne értené meg,
miért tud fájni, ha nincs, vagy, ha éppen éled,
mitől olyan szép, ha végül végigéled,
hiánya a vágyban miért ölt hamis képet...

 KELLEMES HÚSVÉTI ÜNNEPEKET KÍVÁNOK MINDENKINEK!

Elizabeth Barrett Browning - Mennyire szeretlek?

Mennyire szeretlek? Had´ mondom el,
szerelmem mily végtelen, mindenség
érzés lelkemen, láthatatlan-szép,
maga a tiszta földi kegyelem.
A mindennap vágyával szeretlek
csöndesen, nappal, s húnyt gyertyafényben,
szeretlek tisztán, nyíltan, egészen,
és cserébe nem várok semmit el.
Oly nagyon, oly erősen szeretlek
egykor volt búmmal, gyermek-hitemmel,
elveszettnek hitt, s meglelt szerelmes
szívemmel, minden lélegzetemmel,
te vagy az élet, öröm és könnyek,
szerelem, mi holtommal se vész el.


(Bencze Marianna fordítása)

Gergely Ágnes - Tükörpillanat

Hogy tűnnek el a szarvasok,
ha a szerelem messze már?
Hogy lobog át az éjszakán
észrevétlen a félhomály?

Hogyhogy az őr nem imbolyog?
Maga is ellobogva él.
Csak a mélypontot kémleli,
ánemóne táncát a szél.

A hídon léptek konganak,
és kizuhog a vak sötét.
Eltűnnek majd a szarvasok,
de agancsuk közt ott az ég.

Fecske Csaba - Ismét

mint tüske hatoltál belém
sebhelyed vagyok ma is még
mikor már azt hiszem vége
elkezdek lüktetni ismét

az elme összeférceli
lazán a múltat és jelent
az egy bordában szőtt élet
kettőnknek más sorsot jelent

gondolataimat szövöm
egyre mint hálóját a pók
gyorsan magamévá teszem
azt a sok meghalnivalót

semmi sem tisztán önmaga
mindenen átüt egy másik
hiányod agyamhoz koccan
s mint a kovakő szikrázik

Jószay Magdolna - Égi szerelem

Szerelmet sugalló éji égen
felhőfoszlány sejtet ősi rejtelmet,
őrizve titkokba burkolt szépséget.

Maga a vágy az ezüstfényű Hold,
s mint parázsló eleven sóhajok,
ragyogják körül az égő csillagok.

Bognár Barnabás - Elmúltál

Elmúltál, szép hajnali pír,
szürke bánat jött utánad.
Egyik kezem most rólad ír,
a másik meg csak int utánad.

Tegnap körém menekültél,
s én sütöttem rád melegen.
Ma a reám verődött fény
ragyog, s bent félig-szerelem.

Bennem ringsz most búsan,
s kihűlt holdként keringsz már,
ki egykor tüzes bolygóként
mosolyogva bolyongtál e húsban.

Egyetlen szóra, varázsló nélkül
tűnt el a minden: te meg én,
s már csak fájdalom békül
nincsen-szívből folyó
ereink melegén.

Sándor Gyula - [Ha rám gondolsz majd ...]

Ha rám gondolsz majd, nézz fel, mert én ott vagyok,
ahol az ég átkarolja a csillagot.
A tejút végtelen gyémánt fövenyén,
a galaxisok hömpölygő porködén,
lelkem ott száll majd, hol a végtelen
téridő a száguldó fényeken.
S a bíborban úszó, örvénylő fotonok
hívnak, és velük majd csendben összeolvadok.
Hogy hajadra hullva, akkor is érezzelek,
amikor többé már nem foghatom kezed.
S ha fázol is, ne félj, mert én nem hagyom.
Langyos napsugár leszek édes arcodon.
Hold fényén suhanva őrzöm álmodat,
hisz tudom, mindig is téged vártalak.
S ha elszólít tőled mégis majd az ég,
így örökkön örökké veled maradnék.

Kormányos Sándor - Vársz rám...

Szemedben rejlő szomorúság
csendjébe halkul álmunk,
s lelkünk mélyén egymásért sír
visszhangzó árvaságunk.

De fejem az öledbe hajlik,
hiányod vetetlen ágyán,
s hiszem, hogy a vágyak mögött
valahol messze, vársz rám.

Ecsedi Éva - Szerelem

 

Védtelenek most az álmok
Körbefonlak hozzád bújok
Ölelj úgy hogy el ne vesszek
Ha elvesznék hát keress meg
Akarom hogy mindig itt légy
Viharokban csak engem védj
Szeress nagyon-nagyon szeress
Szélzúgásban engem keress
Keress engem magas hegyen
Hullámzó mély tengerekben
Ha nem találsz mégse állj meg
Mert ha testem nem leled meg
Lelkem akkor is eléred
Verseimben tovább élek

Bella István - Fény fut át

Mióta szeretlek ég az ég,
és föld a föld, és fű a fű.
Mióta szeretlek csak az ég
bennem, mi benned gyönyörű.

Mióta szeretlek Te vagyok.
Arcod arcom. Kezed kezem.
Magamra mint feltámadott
mozdulatra emlékezem

mozgásodban: be ismerős!
Ki is? Testvér? Barát? Rokon?
Ahogy nyarakban hull az ősz,
fény fut át a hulló havon.

Szeitz János - Megtérek hozzád gondolatban

Megtérek hozzád gondolatban
Csillag-csöndben minden éjszaka,
A kimondatlan gondolat csöndjével,
A magányos szerelem csöndjével,
A nyári virágok kacér csöndjével,
A kiolvasott könyvek fáradt csöndjével,
A megcsalt szerelmek kába csöndjével,
A levelek őszi hervadás csöndjével,
A templomban nyugvó békesség csöndjével,
Az elhagyottak könnyhullása csöndjével,
A már sírni sem tudok béna csöndjével,
A fájdalmukat vesztett holtak csöndjével...
Megtérek hozzád gondolatban
Csillag-csöndben minden éjszaka.

Hajnal Anna - Akarlak, szeretlek

Akarlak, szeretlek, kellesz nekem,
dacos, síró szíved csupa vad szerelem,
csupa vágy, csupa láng, csupa konok erő,
már lankad az ész, a védekező.
Félelem? távolság? mit jelent?
mindig több, több éhséget teremt,
hiszen elpusztulunk így te meg én
két árva, fuldokló, néma, szegény!
Akarlak, szeretlek, rég elég
titok és várás és szenvedés,
boruljunk össze, mellre mell-
két fáklya szívünk hadd lobbanjon el!
Hasító villám szívemen át,
feszül és tágul az egész világ,
szűk abroncsok a sarkkörök,
kicsap a tenger s a szent ködök
ragyogva befödnek, vihar és láng:
együtt világok várnak ránk!
Együtt- vagy halál és pusztulás
szerelem-szerelem, fényvarázs.

Ladányi Mihály - Nyolc sor

Nem is tudom,
hogy mi van a gyönyör alján
hogy reggelre
mintha nem is lett volna
hogy reggelre
mindegyik szerelem
kitömött kék madár
pereg a tolla

 

Bella István - Nézz utánam!

Reggel, ha szemed kinyitod, nézz reám,
és nézz reám este, ha lehunyod,
engem nézz, mikor hó suhog,
mikor nyár érce csörgedez a fán.

Csak engem nézz, egyedül, igazán!
Első és utolsó mozdulatod
engem nézzen, mikor már szó vagyok,
s fut, fut velem világ fölött a szán.

Gyeplőim - napvilágpárhuzamosod -
éj-nap nyakába vetve, ellobog.
Trappol a fény. Árny dobban árny után.

A sötétség, mint földi ustorok.
De nézz utánam, s én visszafordulok,
átkelek újra érted az éjszakán.

Vázsonyi Judit - S szeretni engem

  

 
Szeretni engem, oly férfi akarjon,
aki több, mint a világ,
kinek karjában szép az örök álom,
mert lelkében terem a vágy

Szeretni engem, oly férfi akarjon,
kiben a gyermek élénken él
ezeregy csodával vesz körül
minden mozdulata bennem mesél.

S szeretni engem, oly férfi akarjon,
ki a pokolból is visszatér,
feltámad porából, ha kell,
ha lelkem fáj és vígaszt kér.

Csukás István - Örömre int ez a szerelem

Én már minden pillanatomra éber
lélekkel vigyázok, örömre int
ez a szerelem a lélegzetvétel
fáradhatatlan ritmusa szerint,
ahogy törekvő sorsom újra s újra
szívemhez új és új magányt csatol,
ahogy szívem a dobogást nem unja,
s rólam másképp nem álmodozhatol,

csak hogy nagyon szeretsz. Nincs más viszonylat,
fogcsikorgatva vagyok rá tanú,
s elképzelni sem tudok én már jobbat,
és örömömben is már szűkszavú
lettem, hallgatok csak s tűnődve nézem:
fejem fölé az ég, közönnyel áld,
küldi a tél hangáraiból, kéken
villogva, a fagy fémszárnyú raját.

Én nem hadakozhatok már más módon,
érted se, csak sorsommal (pillanat
sugallta harcok kis cselét megoldom),
hozom kiéheztetett ifjúságomat,
mely országot, álmot hódítni indult,
s az örömért a szívednél kiköt -
felkönyökölve nézem éjbe fordult
hajad homlokod félholdja fölött.

N. Horváth Péter - Szerelem

Mint az ágaktól búcsúzó megnyúlt esőcseppek,
úgy rezdülnek bennem a feléd vonzó erők,
ahogy szürkületkor fényjelek születnek
egy várost rajzolva ki a szemlélődő előtt.

Mert minden egyes csodát újra költ a holnap.
Hisz tudja, ez az érzés elavulhatatlan,
és szeretném, ha úgy éreznél hozzád tartozónak,
hogy sarokkőnek lássál, ha szétnézel magadban.