Nagy Csaba: Gyógyulj

 

Várj, ne tedd, hogy könnyezzek,
most, amikor még
tiéd a föld, körötte az élet,
a legszebb
szerelembe öntött
teljesült vágy,
hisz hangod oly kedves,
simogató szavad
oly puha, oly lágy,
Te kell érezd, s hidd,
árnyékként követőn,
lépten
veled vagyok, s nem hagyom,
hogy valaha is
úr legyen fölötted
a mind veled
ébredő gyötrelmes fájdalom.

Várj, ne tedd, hogy zokogjak,
a tavasz még most jön,
ha sír is a lant,
de Te halld
nyugtató hangját
a vígan daloló
réti csalogánynak,
Te lásd a fényt,
a réteket ölelő
nyárnak mindkét kezét,
s érezd
érted esdeklő
sóhajaim vágtát,
akkor majd
vígan kél a nap,
s nem álmodok
könnyemmel öntözött,
fehér
csokorba font kerti margarétát.