Meglepő magánytalan ez a magány,
nem vagyok egyedül, csak nélküled.
Áthat a csend szövevénye,
nem vérzik a várakozás.
Áhítatom elhitetett hallgatás,
zengő ércként tombol bennem szavad.
Hallom, ígéreted mása vagy,
ölelésed a mélybe ás.
Jó ez így, feledni forrás-vágyakat,
nincs buzgalom, izgága fénysugár.
Hogy meguntalak? Meguntál,-
közös kutunk így kiapadt.
Pillére lettem az elhagyott létnek,
bohémságod odébb fújta a szél.
Bolondozásunk benned él,
bennem van sarjadó éned.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése