Mentem. Céltalanul.
És Tehozzád vitt az út.
Zöld volt a fák délutáni álma
és fehér a ruhád.
Halvány és csendes voltál,
nem akartam tőled egy őrült éjszakát
kézen fogva mentünk
a néptelen utcán
és mosolyogtam lefekvés előtt.
Éreztem, valami kigyúlt bennem,
valami távolit láttam a szemedben:
néma bánat? Vagy lappangó szenvedély,
nem kérdeztem, de érdekelni kezdtél.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése