Éles Attila - ... ha veled vagyok

Megváltozom, mikor veled vagyok.
Eltűnnek a gond szántotta nyomok,
mint tenger az éjjeli szélcsendben,
megnyugszik, kisimul zavart lelkem.

Ha veled vagyok, minden másképp van.
A vén tölgy messziről int boldogan,
régi ismerősként köszönt minket,
mert törzsébe véstük a nevünket.

Olyan más vagyok, ha együtt vagyunk,
virágillatúvá lesz a napunk.
Mindegy merre járunk, én azt érzem,
ketten andalgunk egy pipacsréten.

Mikor velem vagy, az annyira jó,
feledni tudom, hogy esik a hó.
A percek peregnek, mint dobütés,
nekem mégis mind csupa napsütés.

Mikor ketten vagyunk, nincs jobb annál,
belehalnék, ha végleg elhagynál.
Néha nem tudom mit is akarok,
szeretem magam, ha veled vagyok.
      

Gyurkovics Tibor: Minden levél

      

Minden levél és minden alkonyat
neked babuskál, neked tartogat.

A föllobogó fényes nyári tűz
forróságával az ajkadba űz.

Szádba, szívedbe, fogaid közé:
örömmé égjek, váljak derűvé.

Neked emel az ég fölé a táj:
örömmé érik bennem a határ,

hogy fölragyogjak neked mint a nap
neked tartogat minden alkonyat,

neked babuskál mindegyik levél,
amely szerelmes ujjaidhoz ér,

ha végül végig egy leszek veled:
szerelem-nyár, szerelem-őrület

láng legyen testünk és láng a ruhánk,
ahogy maga az Isten szabta ránk...

Fridli Zoltán - Belaksz önmagaddal

Ami szép, az egészben jó?
Ami kép, az egyúttal szó.
Egy percnyi megfáradt emlék,
Csupáncsak ez volnék?
De mégis mondd, mit érez a szív,
Ha a szó halkul, már nem hív?
Mi lehet ez, amit a csend szívbe csent,
Hogy gigászi tartóoszlopa belereccsent?
Merre jár az igaz szó,
bántó vagy vigasztaló,
Ami most, esetlegesen ide lenne írható?
Hol járhat a gondolat....
Talán betemette hulló vakolat.
Szívem nem motel,
csak szeretet pici házikója!
Elenyész? a szobája, azoknak is egy a lakója.
Betöltesz, belaksz önmagaddal,
Kérlek, amerre mész, vigyél magaddal!

Fuchs Éva - Ötvenen túl

  
Várod-e még, hogy hűvös testével átfonjon az éj,
S mint szűk sikátorban támolygó-tántorgó
csavargó, hazataláljon hozzád, a kéj?
Várod-e még, derengő hajnalon, hogy
csobbanjon a víz,
S csak fűszálak gyónják meg
füledbe, már-már vallomásként súgva
reggeli imájuk,
amíg eléd nem áll, az égen izzó tűzgolyó
és tested-lelked követelve
a végtelenbe repít?
Várod-e még, hogy az angyali alkony
befogja a szád,
S halvány csendben hagyhasd,
hogy mindent elsodró-mélyen
benned izzó Érzések törjenek Rád?
Barátom, mondd csak,
várod-e még?

P. Pálffy Julianna - Milyen?

olyan ez,
mint amikor
hallod még a zenét,
elkábít és felemel,
de magába zár,
nem enged el,
csak egy sóhaj,
egy apró szúrás,
tudod, hogy messze jár,
s ott belül, a szívedben
érzed azt, ami fáj;
olyan ez,
mint amikor
aranyló mezőkön átlibben
a szélfútta virágszirom,
színes kis cseppek
nefelejcs vagy liliom,
egyenként peregnek,
a kérdésekre nincs válasz:
szeretsz? - szeretlek?
olyan ez,
mint amikor
tavaszi erdőn madár dalol,
tudod, hogy álom,
de benne vagy valahol,
a másik feled, a másik éned,
s nem gondolsz soha rá,
hogy könnyesen keserű
lehet, az ébredésed;
olyan ez,
mint amikor
magával sodor a tenger,
élethajó ringat, úszik el,
állsz a hófehér vitorla alatt,
- búcsút intesz a kezeddel -
de őrzöd tovább, mert
benned él, mert együtt élsz
az egyetlen, a felejthetetlen,
édesen fájó szerelemmel.

Hajnal Anna - Szerelem

    Minek is kérded, neked hiúság,
    csak mosolyogsz, ha elpirulni látsz,
    s oly távol vagy, hogy kíváncsi szemed
    szégyentől reszketteti szívemet,
    hogy didereg, mint meztelen halott,
    lámpának, szemnek kiszolgáltatott,
    hogy jeges szégyenében majd elég,
    mit kérdezed, hogy szeretlek-e még?
    Nem tudom. Szívem csupa lázadás.
    Szeretni kín, megtör és megaláz
    s a fojtott láng, az el-eltemetett,
    füstösen csap fel, mint a gyűlölet.

    Gyűlöllek, mar a védtelen harag,
    elfordulok, hogy meg ne lássalak,
    félek, fagyok, borzongok, engedek,
    fogam megkoccan nehogy kérjelek:
    szeress, ölelj, megöl a szomjúság,
    kezdődjön újra bennünk a világ,
    az ősi ködben két felhőgomoly
    egymás felé húz, borulj rám, omolj,
    összecsapásunk villám, néma csók,
    csak te! csak én! borulók, lázadók,
    belőlünk szülessen a csóvás fény,
    mindenben te és mindig újra én.

    Mert te voltál az első, akiért
    testem és lelkem egyszerre megért,
    hogy ezer íz és ezer édesség
    pezsgése, lángja hajtott tefeléd.
    Hogyan köszönjem, mi lenne elég,
    hogy tűzfény lettél, melyben föld és ég
    fellángolt, égett, újjászületett,
    mint a szívem, mely feléd reszketett,
    haldokolt, mint a láng és dadogott,
    új nyelven szólt, hogy az áhitatot,
    amely betöltött, vakult fiatalt,
    feléd ragyogja, édes diadalt…

Gyóni Géza - Álmok

 
Ha a robotban kimerülve
Párnámra hajtom bus fejem,
Lelkemre mintha galamb ülne,
Te édes képed megjelen.

A fényes álmok a tiéid
Azokat mind neked adom -
Álmodja bár a lelkem végig
Selyempárnán vagy kőpadon.

És álmodom selyemhajaddal,
Karod szeliden átölel...
De virrad. Ujra itt a hajnal.
Varázsos kép, búcsúzni kell!

Elűzlek, mint a nap az égről
A fényes hajnalcsillagot -
Habár a fájdalom terhétől
Napestig összeroskadok.

 

P.Pálffy Julianna - ne szólj...

ne szólj,
csak csendben
tedd kezembe a kezed,
ne szólj,
csak nézz rám,
- tudni fogom - mert,
némán is beszél a szemed,
ne szólj,
csak engedd,
s téged is elvarázsol a dallam,
ne szólj,
csak érezd milyen,
ha édes, ajkadtól az ajkam,
ne szólj,
csak ölelj át gyengéden,
bármikor, ha kérem,
ne szólj, csak csillapítsd,
ha őrülten száguld a vérem,
ne szólj,
csak akarj engem,
ne szólj,
csak...őrizz meg,
- ahogy én őrizlek téged -
ebben a fájdalmasan is
gyönyörű, szerelemben.

Frederico García Lorca: Találkozás

Se neked, se nekem
egymás felé nem szabad
lépni sem, nézni sem.
Tudod, tudod már, miért?
Oly nagy a szerelem.
Megy az ösvény, menj tovább!
Kezemen
szögek sebe
élesen
Nem látod, hogy
vérzem?
Ne nézz hátra, lépegess
csöndesen.
S imádkozz, akár csak én,
hogy legyen kegyelem,
mert se neked, se nekem
egymás felé nem szabad
lépni sem, nézni sem.

(Illyés Gyula forditása )

Márk Miklós - Lelked

Lelked gyönyörű sugarában
Melegszenek az angyalok,
Lényed körül a levegő is,
Meghitt fényben ragyog.

Fodros felhők lebegnek,
Végtelen, s tengerkék az ég,
Amit szavaiddal festettél,
Való igaz, s meghatóan szép.

Megnyugvást és erőt szórt,
Mind a két, simogató kezed,
Révész voltál, s távoli szellemek,
Segítettek, álmodtak Veled.

Szivárványfa legfelső ágán,
Ül a hold, ezüstöt szór palástja,
Neked szánja féltett kincsét,
Irigyli a forró nap, ha látja.

Lelked mélyén, valahol legbelül,
Végtelen film pereg, s benne én,
Ahogy vitorlát bont egy öreg bárka,
Recsegve úszik a szerelem tengerén.

Szél repítsen, dagassza a vásznat,
Majd egyszer, ha Te is elhiszed,
Vár ránk utunk végén a megálmodott,
S Neked megírt, trópusi sziget.

Ahol a kolibrik járták őrült,
Szerelmes, és dalos táncukat,
Delfinek énekeltek, és a nap,
Kísérte reggel, bolondos nászukat.

Ahol lelkünk összeforrt egy éjjel,
És vigyáztak ránk a csillagok,
A lázas éjszakákat követték a sorban,
A józan, gyógyító, és meghitt napok.

Szép Ernő - Elszorult szívvel

Szabad-é nekem még
Nevetni tréfálni
Levelező fák közt
Füttyszóval sétálni?

Szerelem jön szembe
Szabad észrevenni
Minden bánatomhoz
Hűtelennek lenni?

Helen Bereg - Hegedű sír

    Mint hegedűn síró bús zene
    Szívemben úgy jajong a hiány.
    Húrjain játszó szerelem
    Sajdítja létem dallamát.

    Fátyolzenéje zokogva sír
    Fel-fellibbenve a húrokon.
    Hangja szárnyal, égbe repít
    Minden vágyódó dallamot.

    Hallod kedvesem, lelkem mint hív,
    Mint száll hozzád karodba vágyva?
    Szikrája csillagot vetít
    Felhőn nyugvó éjszakára.

    Lágy szimfóniába szelídül
    Hiány húrjain síró zene,
    Mikor karomba szenderül
    Tested ringató szerelme.

Rab Zsuzsa - Dúdoló

Felhővé foszlott az erdő,
söprik nyers szelek.
Heggyé tornyosult a felhő.
Hol keresselek?

Korhadt tönkön üldögélek,
nyírkos fák alatt.
Nem tudom már, merre térjek,
honnan várjalak.

Virrasztom a fák tövében
szunnyadó telet.
Éneklek a vaksötétben
lámpásul neked.

 

 

Vihar Béla: Mindenkiben...

Mint csillagot, örök pályán, rendre
fogva tartja a vonzás szerelme –
ég kékjében, bolygók futásában,
mágnesekben immár ott él benne
nagy törvényként a kettőnk szerelme,
s összehajló ajkunk oldó csókját
ismétli az örökkévalóság.

Juhász Gyula - Mindig

Mindig reménytelen volt a szerelmem,
Mindig hívtak a nagy, a kék hegyek,
Mindig csillaghonvágy égett szívemben,
Mindig hűtlen voltam,mindig beteg,
Mindig kellettek eléretlen rózsák,
Örök talányok, édes szomorúság.

Mindig nevettek, akiket szerettem,
Mindig nevettem, aki szeretett,
Mindig csak vágytam, és sohase mertem,
Mindig csak vártam én az életet,
Az élet elment, én is tovább mentem,
Mindig daloltam, és mindig feledtem.

Serfőző Simon - Szerelem

 Ruháid belsejét kiforgattam,
felkutattam nappalod,
amelyen átjöttél,
mint egy síkságon, selymeid,
hajad szétkuszáltam.

Kihallgattam ágyad csöndjét,
ajtódból visszafordultam,
szétfeszítettem melletted álló sugarat,
vetkőzésnél meglestelek.

Tegnapi napba visszafutva
hangod meghallgattam újra,
feldúltam jelened, mint a lombot,
magánnyal bekerítettelek,
hogy kifaggassam vergődésed neszét,
szerelemben rádnyitottam szemem:
mindent megtudjak rólad.
Lélegeztél bennem boldogan.

Juhász Gyula: Valami nagy...

    Valami nagy, mély szerelem hiányzik,
    Valami sírás, valami öröm,
    Valami harc, valami csönd,
    Valami nagy, mély szerelem hiányzik!
    És így marad ez mindig, mindhalálig?
    Mindig bús, csipkerózsa szívvel
    A várás várában sejtem a sorsot
    És így marad ez mindig, mindhalálig?
    Szőke csodák, barna csodák,
    Meddig csodálkozom csak rajtatok?
    Ó, adjatok valami szépet,
    Valami életet, halált,
    Szőke csodák, barna csodák!?

Tandari Éva - Így segítsd lelkem ...

Búcsúzz el szépen , halkan ,
mint Nap fénye elalvó almafán ...
Bús könnyed szárítsa szellő ,
s ragyogjon Szívedben szivárvány .

Csituljon Benned önvád , s zok-szó ,
mert búcsúzni csak mosollyal szabad !
Hálát rebegjen csak Ég felé
sok boldog évünkért szavad ...

Ne sirass eltűnt órát , s napot ,
hisz Tiéd maradt minden Pillanat ,
miket nem fú' el a kósza szél ,
és nem fed be Szívedben az alkonyat .

Derűsen várj hát minden új Fényt ,
mit lábad elé szórnak az Utak ...
Könnyítsd meg mosolyoddal nékem
a fölfelé vezető , végtelen - nagy Utat .

Így segítsd lelkem fáradt lépteit ,
s ne az utolsó , elszaladt percet sirasd ...
~ Erőd add nékem , s ne könnyeid ,
hogy együtt leljen minket egy újabb

~ egy megtisztult alkonyat

Ferenczy Klára - Elbújnék...

Elbújnék veled
fáradt hóesésben
kandalló-meleg
álmokba merülten.

Néznénk a tüzet
s a didergő fákat,
magányunk lepné be
hó helyett a fákat.

Nem szólnál, ölelnél,
majd mégis, mondanád:
Álljon meg a világ! -
nem, már ordítanád.

S a tűz szép lassan
nyelné el a hangod,
csend volna újból.
Nézz rám, kérlek,
hallod?! -

Bús tekintetedbe
temetném a vágyam...

Füst Milán - Szerelmes levél

A légen át szerelmesen,
Veled ölelkezem,
Szemem a messzeséget issza,
Szájamat megmérgezem,
Az arcomat elrombolom,
Hogy aki lát, vagy hallja szóm,
Hőköljön vissza,
A tüzemet eltitkolom,
S a sötét alkonyatba' két karom
Kitárom részegen eléd -
Kitárom részegen!
S a légen át egy dallamot,
Egy édes dalt küldök feléd,
A halálomról szól e dal.
S hogy most meghalnék szívesen. . .
Oh édes halál jöjj, ó, telt pohár!
Nem bánlak én ma már!
A sírba is majd két kezemmel
Csordúltig megtelt szívemet viszem.