Ratkó József - Akinek...

    
     Akinek a szerelem a gondja...
    
     Agyát, szívét is hámba fogja,
     merengve hallgat, szól szorongva,
     akinek szerelem a gondja.
    
     Fészek-rakók álmait sejti,
     tolakvó énjét elfelejti,
     szellős nádasban el is rejti.
    
     Kedvesének hű tükre lenne,
     s míg ő csudálná magát benne:
     szemérmes, dús titkokra lelne.

Nagy Horváth Ilona - Szerelem

Hosszúra nyúlt,
vágyba ágyazott idő
után, végre
szót téveszt a szánk,
egymásba öleljük reszkető álmaink.
Lábaink előtt vert sereg,
ésszerűség és sokféle félelem.
Szerelem...
Ezért, hogy perc, óra most együtt talál,
hogy hiába volt messze a határ,
mint a sorsunk,
végül összefonódtunk.
Ezért, hogy kiürült az ég is nélküled.
hogy könnyel vallottam neked:
„belekiáltottam a vonat zajába,
belefontam az árvák hajába:
Téged szeretlek.”

B.Huszta Irén - Idill

Meglátogatott engem a Nap
Hogy el ne feledjem, milyen az arca
Boldoggá tegye néhány napomat
Víg kacagását hallhassam újra
Fénye izzította sima bőrömet
Melege tüzelte sebzett lelkemet
Itatott velem édeskés óbort
Együtt élveztem vele a mámort
Emlékeztetőül járt csak nálam
Tudjam, létezik még a világban
Önzetlen szeretet, mely nem kér, csak ad
S mosolyos szerelem - áldott pillanat
Melynek múltával sincsen gyötrelem
Ha múlt lesz is, csak örömre emlékezhetem

Várnai Zseni - Szerelem

Messze, a kéklő üveghegyeken
él egy madár, a neve szerelem.
Topáz a csőre, és a két szemén
rubintos tűzben szikrázik a fény
A szárnya zöld, a begyén kék pihe,
alatta ver forró piciny szíve
és mint a villám lecsap hirtelen,
fényből, viharból jön a szerelem!

Már láttam egyszer, jött egy pillanat
szívemre ült és hittem, itt marad,
utána kaptam gyorsan és kezem
átfogta csöppnyi testét melegen,
vergődött, karmolt és az átkozott
tenyeremben verébbé változott,
szebbik valója eltűnt, messzeszállt
s talán már más szív fölött muzsikált.

Elfogni őt, bezárni nem lehet,
akár a fényt, vagy nyargaló szelet,
csupán a vágy oly szárnyaló szabad,
hogy utolérje azt a madarat.
A színe, hangja mindig újra más,
meseszerű, különös és csodás
Ott fönt lakik a kék üveghegyen
az a madár a neve: Szerelem.

Anna Ahmatova - Szerelem

Hol mint kígyó, lopakodik,
bűvöl-bájol, szívünkbe surran,
hol szelíd galamb, napokig
burukkol fehér ablakunkban,

violaillatként repül,
vagy csillanó szép jégciráda...
De vezet rendületlenül,
egy nyugtalan, nehéz világba.

Hegedű húrján sír-nevet...
S a szíved elszorulva dobban,
ha hirtelen fölismered
egy először-látott mosolyban.

Szeitz János - Találkozások

(Federico Garcia Lorca
idézett Találkozás című versét
Illyés Gyula fordította.)

Küldenék
Egy verset Magának
Fényeset,
Mint a szerelem,
Tüzet gyújtó
Hideget:

„Se neked, se nekem
egymás felé nem szabad
lépni sem, nézni sem.
Tudod, tudod már, miért?
Oly nagy a szerelem.”
Nem küldhetem
Nem akarod,
Nem is teheted:

„Megy az ösvény, menj tovább!
kezemen
szögek sebe
élesen.
Nem látod, hogy vérezem?”

Nem láthatod,
Más utakról nézünk
Messze.
Falakon át, évek mélyén
Véres fagyott
Szerelmekre:

„Ne nézz hátra lépegess
csöndesen.
S imádkozz, akárcsak én,
Hogy legyen kegyelem,”

Élet szedett
Súlyok alatt, nem jutunk
Előbbre;
Imádkozzál helyettem is,
Lépegess:

„mert se neked, se nekem
egymás felé nem szabad
lépni sem, nézni sem”

Kovács Daniela - A szerelem olyan

A szerelem olyan, mint a tiszta csend,
mely megigéz, majd csordultig betölt,
és ha józanságra parancsol a rend,
Te még sem akarsz, nem vágysz más gyönyört.

A szerelem olyan, mint gyöngédrajzú száj,
fél-delíriumban csókol, becézget, imád,
majd amikor elmúlt - kínoz, gyötör, fáj,
őrületbe kerget, hogy halálodat kívánd.

A szerelem olyan, mint a végtelen,
hol pokol, hogy menny, hol mosoly, hol könny,
de önmagát tagadni a szív képtelen,
még akkor sem, ha legyőzi a lélektelen közöny.

A szerelem olyan, mint egy gyújtó szikra,
egy puszta érintéstől lángokba borít
kiismerhetetlen, akár Isten titka
ha akar felemel, vagy térdre kényszerít.

Paudits Zoltán - Csak a szerelem...

Nagy Lászlónak

Csak a szerelem visz át
létünk hullámtengerén,
csak a szerelembe oltott
boldog, vak remény.

Csak a szerelem visz át
az erőtlen évek alatt,
csak a szerelembe szőtt
görcsös akarat.


Csak a szerelem visz át
az árnyakból a fénybe,
csak a szerelembe font
álmok messzesége.

Csak a szerelem visz át
életből halálba,
csak a szerelembe égett
szívem ragyogása.

Csak a szerelem visz át
fogában tartva,
csak a szerelem visz át
a túlsó partra.

Csukás István - Örömre int ez a szerelem

Én már minden pillanatomra éber
lélekkel vigyázok, örömre int
ez a szerelem a lélegzetvétel
fáradhatatlan ritmusa szerint,
ahogy törekvő sorsom újra s újra
szívemhez új és új magányt csatol,
ahogy szívem a dobogást nem unja,
s rólam másképp nem álmodozhatol,

csak hogy nagyon szeretsz. Nincs más viszonylat,
fogcsikorgatva vagyok rá tanú,
s elképzelni sem tudok én már jobbat,
és örömömben is már szűkszavú
lettem, hallgatok csak s tűnődve nézem:
fejem fölé az ég, közönnyel áld,
küldi a tél hangáraiból, kéken
villogva, a fagy fémszárnyú raját.

Én nem hadakozhatok már más módon,
érted se, csak sorsommal (pillanat
sugallta harcok kis cselét megoldom),
hozom kiéheztetett ifjúságomat,
mely országot, álmot hódítani indult,
s az örömért a szívednél kiköt -
felkönyökölve nézem éjbe fordult
hajad homlokod félholdja fölött.

Bagi László - Sóhajtó énekem...

Egyetlen pillanatba futnak az órák,
Egyetlen szóba olvad a valóság,
Egyetlen mosoly lett a nap,
Egyetlen név, mely mögött vagy.

Békesség fátyolát teríti rám hangod,
A gondolat: csak egy villanás,
Helyette érkezel...
A vidámság fényét rajzolja meg arcod,
Mosolyra nyílok, mert nincs ma más:
Lelkemben létezel...

Szerelem raboskodik szabad szívemben,
Magához húzó boldog örvény,
Mely Veled szép nekem...
Együtt az Úton, tisztán szóló Igenben,
Melyet segít az áldott törvény:
S ég veled, ég velem...

Álmainkat együtt álmodjuk, Kedvesem,
S most ragyogó csillagpor pereg...
Csókokban égj velem!...
És mindent megköszönve kérlek, Istenem,
Tekintsen ránk vigyázó szemed!...
Így sóhajt énekem...

Hajnal Anna - Akarlak, szeretlek

Akarlak, szeretlek, kellesz nekem,
dacos, síró szived csupa vad szerelem,
csupa vágy, csupa láng, csupa konok erő,
már lankad az ész, a védekező.
Félelem? távolság? mit jelent?
mindig több, több éhséget teremt,
hiszen elpusztulunk így te meg én
két árva, fuldokló, néma, szegény!
Akarlak, szeretlek, rég elég
titok és várás és szenvedés,
boruljunk össze, mellre mell-
két fáklya szivünk hadd lobbanjon el!
Hasitó villám szívemen át,
feszül és tágul az egész világ,
szük abroncsok a sarkkörök,
kicsap a tenger s a szent ködök
ragyogva befödnek, vihar és láng:
együtt világok várnak ránk!
Együtt- vagy halál és pusztulás
szerelem-szerelem, fényvarázs.

Zágorec-Csuka Judit - Ha látlak

Ha látlak, megelevenedek,
mint egy terebélyes fa,
virágot bontok, érzem
életed lüktetését, ha
veled vagyok, nem
félek a haláltól sem.

Csepeli Szabó Béla - Intuíció

Nincs rezdülés, amelyre ne figyelnék,
legyen bár látható, vagy láthatatlan,
hogy megszülessék lelkünkben a Dallam,
át kell élnünk a Mindenség Szerelmét.

Robert Graves - Mi a szerelem?

Mi is a szerelem? Mondd meg te, kedves.
Visszatalálás legbensőbb magunkhoz,
Az ártatlansághoz, a kezdetekhez?

Talán a lét legelső vad csatája,
Elérni önmagunk szélső határát,
S néhány óránk csodás mindentudása?

Vagy mi még? Eredendő látomás,
Mely vészes jóslattal ragyog előttünk,
S a haláltól vár gyors feloldozást?

(Somlyó György fordítása)

Sipos Julianna - Varázs

...mikor széttép
az üres való,
fáj a lét,
éget a szó.
Parázs izzik
lábunk alatt,
ég a talpunk, de
harmat
gyógyítja azt.
Vezess át
oda
Kedves,
ahol a holnap
elsírt könnye
gyöngyként
gurul
a földre.

Pulai Éva - Vagyok is, meg nem is

„Szerelmes is vagyok, nem is,
őrjöngök, úgy ám, meg nem is.”
(Anakreon)

Igazítanálak, igazodnék hozzád,
csak szerelmes tested illatát érezzem.
Álmodjunk. Én már álmodtam veled.
Szárnyakkal ékítettelek, te fiatalsággal,
s csúf szirének irigykedtek gyönyörünkre.

Sóhajomra felriadva, lepedőm
csak hiányod takarta.

Ady Endre - Vágyni hogy szeretnék

Hiszen jó volt magamban,
Magamért és magammal élni,
De ezt a boldogságot
Olyan jó volna fölcserélni.

Valami furcsa kékkel,
Egy ősi s csak holnap jött mával,
Valami kidacolt, nagy,
Kínra-hajló romantikával.

Óh, vágyni hogy szeretnék,
De nem vággyal, aki csak percnyi,
De vággyal, amellyel
Örökig ki lehet telelni.

Kovács Erika - már nem szólok...

már nem szólok ölelésednek,
hogy takarózzunk be
csendes, magunk teremtette árvaságunkban
egymással s nem figyelek
arra a tompa zsibbadásra sem
ami azt jelzi, hogy hiányzol...

és azt hiszem megbocsájtható,
ha közben elgyengülve
mégis számba veszem neved
s magammal vigasztalom,
mert összegömbölyödni látlak
messzi hegyek mögött...
...
(ha tudnád, hogy én
ilyenkor erdőnek képzelem magam
és 'ág-kezekkel" ölellek
szorosan...)

Füst Milán - Szerelmes levél

A légen át szerelmesen,
Veled ölelkezem,
Szemem a messzeséget issza,
Szájamat megmérgezem,
Az arcomat elrombolom,
Hogy aki lát, vagy hallja szóm,
Hőköljön vissza,
A tüzemet eltitkolom,
S a sötét alkonyatba' két karom
Kitárom részegen eléd -
Kitárom részegen!
S a légen át egy dallamot,
Egy édes dalt küldök feléd,

A halálomról szól e dal.
S hogy most meghalnék szívesen...
Oh édes halál jöjj, ó, telt pohár!
Nem bánlak én ma már!
A sírba is majd két kezemmel
Csordúltig megtelt szívemet viszem.

Ady Endre - Elbocsátó, szép üzenet

Törjön százegyszer százszor-tört varázs:
Hát elbocsátlak még egyszer, utólszor,
Ha hitted, hogy még mindig tartalak
S hitted, hogy kell még elbocsáttatás.
Százszor-sujtottan dobom, ím, feléd
Feledésemnek gazdag úr-palástját.
Vedd magadra, mert lesz még hidegebb is,
Vedd magadra, mert sajnálom magunkat,
Egyenlőtlen harc nagy szégyeniért,
Alázásodért, nem tudom, miért,
Szóval már téged, csak téged sajnállak.

Milyen régen és titkosan így volt már:
Sorsod szépítni hányszor adatott
Ámító kegyből, szépek szépiért
Forrott és küldött, ékes Léda-zsoltár.
Sohase kaptam, el hát sohse vettem:
Átadtam néked szépen ál-hitét
Csókoknak, kik mással csattantanak
S szerelmeket, kiket mással szerettem:
És köszönök ma annyi ölelést,
Ám köszönök mégis annyi volt-Lédát,
Amennyit férfi megköszönni tud,
Mikor egy unott, régi csókon lép át.

És milyen régen nem kutattalak
Fövényes multban, zavaros jelenben
S már jövőd kicsiny s asszonyos rab-útján
Milyen régen elbúcsuztattalak.
Milyen régen csupán azt keresem,
Hogy szép énemből valamid maradjon,
Én csodás, verses rádfogásaimból
S biztasd magad árván, szerelmesen,
Hogy te is voltál, nemcsak az, aki
Nem bírt magának mindent vallani
S ráaggatott díszeiből egy nőre.

Büszke mellemről, ki nagy, telhetetlen,
Akartam látni szép hullásodat
S nem elhagyott némber kis bosszuját,
Ki áll dühödten bosszu-hímmel lesben,
Nem kevés, szegény magad csúfolását,
Hisz rajtad van krőzusságom nyoma
S hozzám tartozni lehetett hited,
Kinek mulását nem szabad, hogy lássák,
Kinek én úgy adtam az ölelést,
Hogy neki is öröme teljék benne,
Ki előttem kis kérdőjel vala
S csak a jöttömmel lett beteljesedve.

Lezörögsz-e, mint rég-hervadt virág
Rég-pihenő imakönyvből kihullva,
Vagy futkározva rongyig-cipeled
Vett nimbuszod, e zsarnok, bús igát
S, mely végre méltó nőjéért rebeg,
Magamimádó önmagam imáját?
Kérem a Sorsot, sorsod kérje meg,
Csillag-sorsomba ne véljen fonódni
S mindegy, mi nyel el, ár avagy salak:
Általam vagy, mert meg én láttalak
S régen nem vagy, mert már régen nem látlak.