Bálint Lea - Boldogságom erdeje

37.

Csókollak a homlokod közepén
Változzon csillaggá a csókom
Vezessen
vándorlásodban

Ujjaim sugarak legyenek
melegítsenek.

Szavaim áldás
A visszavárás
hazatalálás.

Harcos Katalin - Még

Még számon érzem ajkad melegét,
még bőrömet perzseli forró kezed.
Még nyelvemen élvezem a szád ízét.
Még itt vagy egészen, s én ott vagyok veled.

Még mindig látom szemed sugarát,
hangod fülemben még szerelmes ének.
Még a testemben itt fészkel a vágy...
sóvárgom, hogy ölelj, és ölelnélek.

Még gondolatban lázas csókot adsz,
s már odaadtam önmagam neked.
Még érezlek, vágylak, még velem maradsz.
Már elengednem - félek - nem lehet.

Bodnár Éva - Első szerelem

Rám mosolygott...
Bennem valami lángra lobbant,
tüzet fogott.

Szemébe néztem...
Kétlem, hogy valaha alkotott
szebbet az Isten.

Megszólított...
Hangjában minden álmom
ott suttogott.
Mi ez a tűz?
Mi ez a kínzó, mindent elsöprő
veszedelem?

Ölelkezünk,
s a csillagok azt súgják halkan:
„A szerelem...”

Tollhegy - Szerelmes sóhaj

Nincs több szavam,
Hogy mondhatnám el
Mi bennem éled;
Szeretlek Téged…

Csak a csönd szaval,
Míg némán kérve
Szemedbe nézek;
Szeress, míg csak élek…

Szakáli Anna - Ott leszek...

Ott leszek, ha az orgona nyílik,
bújok hozzád, esdeklő-szelíden,
tavaszi fényekkel hajnal játszik,
szerelem villan szemed tűzében.

Ott leszek én, fenn a hegy tetején,
sólyom-röptű selymes suhogásban,
ott szerettük egymást az elején,
édes-gyönyör, futó sóhajában...

Ott leszek én, hozzád visz a vágyam,
szemedből fakadó ragyogásban,
élek, hol a fenyves ringat lágyan,
fák közt futó napfény sugarában.

Ott leszek, ha te is ott, mint régen,
egy bársonyos, holdsugaras éjen,
ott leszünk mi akkor, mind a ketten,
idő kovácsolta, egy testben lélekben.

Pej Erika - Lennék...

Lennék napsugár,
mely érinti arcod,

Lennék vízcsepp,
mely mossa alakod.

Lennék szellő,
mely borzolja hajad,

Lennék méz,
mely édesíti ajkad.

S mi minden lehetnék még,
csak azért,
Hogy veled lehessek én,
balga nőszemély.

Kormányos Sándor - Vársz rám...

 

Szemedben rejlő szomorúság
csendjébe halkul álmunk,
s lelkünk mélyén egymásért sír
visszhangzó árvaságunk.

De fejem az öledbe hajlik,
hiányod vetetlen ágyán,
s hiszem, hogy a vágyak mögött
valahol messze, vársz rám.

Demján Irén - Majdnem...

Ez majdnem olyan,
mint a hópehely.
Van és nincs.
Az érzés
könnyen olvad el.
Olyan, mint a dallam,
mint egy halk zene.
Megérint és elszáll.

Szenvedek nélküle...

Bognár Barnabás : Ha szeretnél

Ha szeretnél
Átkarolnám tekinteted
Megcsókolnám mosolyod
Szemedbe szórnám szememet
Elmozdulnám mozdulatod

Ha szeretnél
Megfürödnék könnyeidben
Elringatnám szép álmodat
Dúdolnálak csendjeimben
És visszhangoznám hangodat

Ha szeretnél
Elvinném a nagyon rosszat
S elhoznám a nagyon szépet
Megszületnék százszor jobbnak
S angyaloknak festenélek

Ha szeretnél
Sütnék rád fényes-melegen
S melegedből hűtenélek
Vezetnélek ösvényeken
S ereimbe öntenélek

Ha szeretnél
Karjaimba gondolnálak
Mélyeimbe levinnélek
Tudatomba feltolnálak
S lennék minden szenvedélyed

Ha szeretnél
Fájdalmasan féltenélek
S félelmesen fájlalnálak
Valósággá mesélnélek
S nem hinnék a valóságnak
Ha szeretnél...

Farkas István - Több lettem

Szerelmed többé tett,
mint valaha voltam.
Felemelt fájdalmamból
s a mennybe jutottam.

Kun Magdolna - Ölelő szavak

Szavakat keresek. Hálával megírt gondolatokat.
Gyémántkeretbe beleégetett betűformákat.
Olyan szépen és gyengéden elhangzó vallomást,
Melyekre mesék álmodnak tündérszárnyakat.
Halkuló altatót suttogok minden érintésedre.
Fáradttá vált homlokodra hűs tenyerem teszem.
Átélt percek csodáira ezeregy éjszakát karcolok
Hogy minden egyes percét együtt élhesd velem.
Kitárt karral ölellek úgy, ahogyan senkit.
Párnádról elűzöm a rád nehezült kínzó gondokat.
Lelkemmel vigyázlak, hogy ne legyél szomorú,
Mert ha könnyezel, az én szívem is kétfelé szakad.
Tudom, hogy a szeretetem pár csepp a tengerben,
És egy egész élet éléséhez nem lesz mindig elég,
De amíg szemedből rám fénylik az érző tekintet,
Mindig hűséggel vigyázom szemed tengerszínét.

Kormányos Sándor - Vers vagy bennem

Egy vers van bennem, dallamokból
fonódott ezer szóvirág
de hangjait csak én hallhatom,
rajtam kívül senki más.

Egy vers, amit még nem írtam meg,
csak mondogatom szótlanul,
egy vers, amellyé lettél bennem
örökre - leírhatatlanul...

Ozsvald Árpád - Rózsadal

Ez a rózsa a hóban
félig fagyottan,
félig halottan
mit akar még?

Sötétpirosan,
alvadt vérrögként,
fehér hólepedőn
kire vár még?

Ezt a rózsát a hóban
holnapra talán
már sehol se lelem,
fagy szele görgeti, tél hava temeti,
eltűnik, akár egy késő szerelem.

Kormányos Sándor - Versbe írlak

Megírlak majd, hangjaid
mind mind versbe nőnek:
Ajándékul hagylak itt
a tűnődő időnek.

Dal vagy, ritmus, lüktetés
s mint ujjongás a nyárban
úgy kacaghatsz verseim
mindegyik sorában.

Megírlak majd, meglátod,
én versbe írlak Téged,
olvassák, hogy általad
volt szép nekem az élet...

Szakáli Anna - Érett szerelem

Nap vagyok én, nem pedig sötét éj,
középen lobogó fáklyakéve.
Nem tudom, majd mit hoz sorsom éve,
testem rabul ejtette égi kéj.
Számtalan napom és éjjelem már,
szívemen dús virágmező virít,
vigaszra, dalra semmi szükség itt,
lüktet az élet, válogatok ma már.
Lobog szemem sugara, mint a Nap!
Irigyeim hallod, mit mondanak?
Felragyog az a csodafáklya,
szememben örömök öröme bújt meg.
Lelkem fénye újra győztesen remeg,
lassan fellobog, mint fáklya lángja.

Garai Gábor - Ha a szerelem elhagyott

Mert ha a szerelem elhagyott,
kipattogzik arcodon vékony
fehér rétegben a védtelenség,
mint omló falon a salétrom;

mert ha a szerelem elhagyott,
csak loholsz az utcán szorongva,
elbűvöl s nyomban megaláz
minden parázna szoknya;

és nyelved száraz kőporban forog,
ha elalszol, kifoszt az álom,
ébren lábaid fércen rángatod;
parázson jársz, parázson...

És tarkódig felperzselődsz;
tagjaid hamuként elomlanak,
mozdulataidról az otthonosság
aranypáncélja leolvad.

Vad fogaid élesen összeverődnek,
tekinteted röpte kileng, és
míg kívül a forróság emészt,
belülről ráz a didergés...

Mert ha megcsal, ha elhagy a kedves,
azt elviselheted még,
de jaj, ha veszni hagyod a magad
érette való szerelmét!

Mert minden idegen lesz neked akkor,
s kipattogzik arcodon vékony
fehér rétegben a védtelenség,
mint omló falon a salétrom.

Futnál - menedékül a megkövült közöny
nyirkos barlangjai várnak :
takaródzhatsz melegedni magadba,
mint bundájába az állat.

Hát ezért vagy inkább hű, keserűn is,
nem ereszted az elveszítettet;
körömmel ezért behegedt sebeid
újra csak újra kikezded.

S élsz felelősen, mint a sebesült harcos :
ki bevégzi naponta, mit rendel a nap,
míg izmai közt bolyong a szilánk, mely
végül szívébe szalad.

Juhász Gyula - Emlék

A szálló évekkel
Sok minden megy el,
De a szív, a koldus,
Tovább énekel.

Mi remény volt régen,
Emlék ma csupán,
De legalább sírhatsz
Tűnt szépek után!

Ami emlék, szebb is,
Mint az, ami él,
Romok is ragyognak
Hűs hold fényinél!

Szakáli Anna - Veled

Csendes napok álmodása
vált valóra,
méz ízű bor nem édesebb,
mint szerelmed édes csókja.

Érzem véred tomboló
lüktetését,
testem szemérmes szelídség,
hordozza titkok üzenetét.

Szemed mosolyában fürdök
epekedve,
testem takarnám, lázasan
meg-megremegve.

Titkok tudója, előtted
félénken állok,
s gyengéd ölelésedben
semmivé válok.

Zsefy Zsanett - Addig mondd el!

Addig mondd el, amíg lehet,
míg szód betapaszthatja a sebet,
míg rezdül valami legbelül,
amíg simogatásodra a lélek csendesül.

Addig mondd el, amíg lehet,
amíg az ég öleli a  hegyet,
míg igaznak érzed szavad,
míg nem zárja be rozsdás lakat.

Addig mondd el, amíg lehet,
amíg nem az értelem vezet,
míg a fáj is őszintén pereg,
míg foghatod az áldott kezet.

Addig mondd el, amíg lehet,
míg érzed, hogy még szeretsz,
míg az alkony új hajnalt jelez,
amíg nem késő, amíg lehet...

Zágorec-Csuka Judit - Szerelmed köt

Szerelmed köt,
szerelmed old,
szerelmed elűz,
szerelmed áld,
szerelmed megvált,
szerelmed kiönt,
szerelmed bánt,
szerelmed fáj,
szerelmed vár,
szerelmed fojt,
szerelmed olt,
szerelmed ég,
szerelmed
szerelmemben
megnyugszik.