Lakatos István - rózsa voltál

Szerelmem, szerelmem, rózsa voltál, ékes,
bodros, üde rózsa, szirmokkal szépséges,
tőlem halvány, hozzám kedves, értem feslő,
nekem nőtt virágszál, rózsa, rózsafelhő;
virágszál voltál, ah, sudár liliomszál,
hajló-karcsú száron bimbó, viritottál,
szerelmem, szerelmem, s most mégis, mint hullám,
szemem könny borítja, miattad csordulván.

Tekse József - Kései szerelem

Hozzám ősszel jött a szerelem,
halkan kopogott szívemen,
mint régen várt vendég, szégyenlősen
átkarolt, és repült velem.

Én hagytam, sodorjon magával,
mint megáradt folyó törje szét a gátat,
emeljen magához ezer csókjával,
éltesse bennem örökre a vágyat.

Rég vártam már jöttödet kedves,
eddig csak a bánat volt vendégem,
nézd a szemem homályos, nedves,
és könnyeimben éled reményem.

A láng most újra ég, fényesen
ragyog, mint nyári éjjel a csillagok,
elűzi a zord felhőket, csendben,
mert megtaláltam amit rég kerestem.

Hozzám ősszel jött a szerelem,
megsimogatta már deresedő fejem,
rám talált egy új, vad érzelem,
s talán nem múlik el sohasem.

Tandari Éva - Várlak

Fénysugár a két kezedben....
- Kereslek a Végtelenben!
Lágyan szól egy bús gitár;
Egyre várom: Jössz- e már?

Hallom a csöndben léptedet...
- Játékot űz a Képzelet...
Szívem epedve arra vár:
Jössz-e már? Mondd, jössz-e már?!

Dalol egy csókós kismadár...
- Szívem a szivedre hol talál?
Szerelem szívünkben hol terem?
Ó, jössz-e már, én kedvesem....?

Kasza Tibor – Akarod-e,mondd?

Akarod-e még, Akarod-e mondd?
Legyek-e a tűz, Melyhez bújhatsz a télben?
Lehetek-e még, Lehetek-e mondd?
Lehetek-e hang, Mely úgy hív,ahogy régen.
A legszebb álmom, Ma is Tőled szép.
Mondd akarod-e újra, Mi Tőled volnék?
A legszebb dal, Csak Tőlünk szép.
Mondd,akarod-e úgy mint rég?
Mondd,akarod-e úgy mint rég?
Akarod-e még, Akarod-e mondd?
Legyek-e egy vándor, Ki megszöktet innen?
Lehetek-e még, Lehetek-e mondd?
Lehetek-e hang, Melytől megszépül minden?
A legszebb álmom, Ma is Tőled szép.
Mondd akarod-e újra,Mi Tőled volnék?
A legszebb dal csak Tőlünk szép.
Mondd,akarod-e úgy mint rég?
Mondd,akarod-e úgy mint rég?
A legszebb álmom…

Fövényi Sándor - Hogy mondjam el

Hogy mondjam el,
már több vagy nekem, mint gyümölcsön a pír,
szád lágy íve boromban mámoros zamat.
Dobbanásoktól lüktető szív,
álmodó csend, ha torkomra forrnak a szavak.
A könyved leszek, amelyből olvasol,
sárguló lapjaimra vésett, gyűrött imád.
Befagyott tó tükrén eged, hol lángoló
szememtől megolvad minden jégszilánk.

Hogy mondjam el,
már több vagy nekem, mint tüdőmnek a levegő,
úgy láthatlak, ha felmetszem mellkasom.
Így leszel a belőle részegen ki-be lebegő
lélegzetem, ami megfagy a rideg vason.
Késő aszú-magányom vagy, érlelő derem,
szíjas szőlővenyigék lilás tüze.
Törött játékom, mert szétzúzta a félelem,
röpke életem, mely érted küzdene.

Hogy mondjam el,
már több vagy nekem, mint égnek az őszi est,
mikor a pillanat hideg lobbanás.
Pogány istennőm, ki őrjítő vágyat keres,
buja bűnöm, ha éhesen rámtalálsz.
És fekete mosolyom cserepes ajkamon,
a semmit csókoló édes gyűlölet.
Feledett ébredések hűvös hajnalokon,
halálom, a leszálló ólmos szürkület.

Kun Magdolna - Mondd

Mondd átok vagy áldás tudni, hogy ennyire szeretlek?
S megbocsátható-e, ha lelked gyöngykagylóba zárom?
Bűnnek vallod-e ha az érzések titkait sosem palástolom
És a lobbanó szenvedélyt csak két szemedben látom?

Mondd, oly tisztán szól- e még lelkünkben a dallam,
Mely annyi éjen át szívhez szóló lágy muzsikát játszott
S melyben a kimondott szép szavak, mint apró mécsesek,
A szerelem éltető erejétől kaptak öröktüzű lángot.

Mondd szeretsz-e úgy akkor is, mikor gondolatban ölelsz
És nem érinthet két kezem a megvetetlen ágyon,
Mert helyettem csak az őszi szél simítja révedező arcod,
Ahogy elmélázva ringatsz egy könnyes vallomáson.

Helen Bereg - Várakozás

Mosolyba öltöztettem arcom,
Összeszorultak bennem a percek,
Míg vártam kedves mosolyod
Már a távolból átölelje lelkem.

Álltam, néztem a messzeség
Szürkén leng az út felett,
Szemem kutatta Föld peremén
Mikor lesz valóság a képzelet.

Apró pont jelent meg végre,
Egyre nagyobb és nagyobb lett,
Rettegés rezzent bennem, mégse
Te nősz óriássá a horizont felett.

Pillanat volt e rettegés csupán,
Láttam, mint sürgeted lépted,
Ismerős mosoly ragyogott rám,
Éreztem sugara simogatva éget.

Előre futott türelmetlen vágyam
Mielőbb két karodba zárhass,
Ajkad s ajkam puha párnáján
Lehelet násza ékesítse szánkat.

Így várom mindig érkezésed.
Szívemben mosoly és rettegés,
Szerelmemnek mindkettő édes,
Mert tudom, szerelmed enyém.

Őri István - Csitt!

Ne szólj, kedvesem!
ujjam ajkadra teszem,
hogy ne mondj
semmit sem,
mert elég a fény,
s a szemünk,
mi látni enged téged,
és a mozdulat,
mellyel hozzád lépek,
s amikor elérlek,
ajkad lezárom...

Csitt, kedvesem!
ajkam ajkadra teszem,
hogy a hang
ne sodorjon el
tőlem - tőled.
hogy a szó
ne takarjon el
előlem - előled
most a csend beszél
nekem - neked
most valami kezdődik
életem - életed...

Csitt, kedvesem!
csak még egy kicsit.
s amikor ajkunk
már elmondott mindent.
feloldom a zárat.
s feloldod te is.
mert eljött az ideje
a boldog kacagásnak.
a könnyeknek.
a nyárnak...

de addig:
Csitt, kedvesem!
beszélgessünk
szavak nélkül.
szerelmesen.

Kamarás Klára - Ez több

Ez több mint szerelem:
Ez gondolat…
Hajnali séta juharfák alatt…
Galambszárny rebben
Párák… permetek…
Hullnak a sápadt őszi levelek.

Aztán a munka… és már odabenn.
A szkenneren fehér cicád pihen…
Megsimogatnám… mégse… nem lehet:
Megérezné a simító kezet:
Felébred, s akkor én is ébredek…

Már reggel van, kinyithatom szemem.
Elmúlt az álom és a gondolat…
A gondolat, mely több mint szerelem…

Hajnal Anna - Akarlak, szeretlek

Akarlak, szeretlek, kellesz nekem,
dacos, síró szived csupa vad szerelem,
csupa vágy, csupa láng, csupa konok erő,
már lankad az ész, a védekező.
Félelem? távolság? mit jelent?
mindig több, több éhséget teremt,
hiszen elpusztulunk így te meg én
két árva, fuldokló, néma, szegény!
Akarlak, szeretlek, rég elég
titok és várás és szenvedés,
boruljunk össze, mellre mell-
két fáklya szivünk hadd lobbanjon el!
Hasitó villám szívemen át,
feszül és tágul az egész világ,
szük abroncsok a sarkkörök,
kicsap a tenger s a szent ködök
ragyogva befödnek, vihar és láng:
együtt világok várnak ránk!
Együtt- vagy halál és pusztulás
szerelem-szerelem, fényvarázs.

Sárhelyi Erika - Lennék

lennék konok télben
felhők mögött bújó
sápadt napkorong
lennék neked a hit
hogy a föld holnap is
ugyanígy forog

lennék foszló avar
mélyén szunnyadó
fűszagú élet
lennék zúgó árban
messze-messzehangzó
angyali ének

lennék gyönge testben
zakatoló dacos
reményteli szív
lennék döbbent csendben
határozott hang
mi életre hív

lennék csöppnyi béke
két durva szó között
egy halk bocsánat
lennék a szerelem
mi melegen tartja
a hitvesi ágyat

lennék a halálban
szelíd elbocsátó
elengedő kéz
s lennék az életben
az örökké való
megmaradó rész

József Attila - Álomban enyém vagy

A boldogságunk némán meghúzódott
És mi is hallgattunk a titkolódzó csöndben.
Kályhánk lángja is örömmel lobogott
S ajkunkat a szerelem szárazra perzselte.
A komoly falióra se mormogott
S meghökkentek akkor a büszke, fehér falak...

Álomban mindig egészen enyém vagy.
S hiszem fönn is néha, hogy megcsókoltalak.

Dienes Eszter - Egy szerelem három arca

1.

Erre várt bennem a sírás,
ezért gyűltek a szavak,
ezért súgtam, hogy segíts!
Ezért mondtam, hogy maradj.

...és tűz és szél, és utak szája,
futó zöld és felpuffadt sárga,
egy túlérett nyár és benne
apró szerelmünk mézédes teste.

És telt, fogyott a homokidő,
bolondos szelek bújtak elő.
Jó volt, jó volt az árva szerető.

Aztán a park októbere
kiitta mind a színeket,
hagyott csak hulló sárgát
elszégyellt vörhenyest.

2.

A mi szerelmünk holdfénnyel volt teli
s a kék határban a lila arcú mákok,
a hadrendben álló kukorica lányok
hajladoztak, itták a messzi út porát;
az alvó út porában alvó pántlikák.

Október volt. Kalitkánkba benyúlt az ég,
s mi azt hittük, hogy érdemes még.
Hogy él legbennünk egy félkész-tartomány,
és csillagcsordánk léptet a felvert út porán.
A bejárók fölött almaillat,
és érett holdat himbál
a meggyfaág.

3.

Ez a szerelem már csupa ősz,
zeng a szél és múlnak az idők.
Ez a szerelem falusi télben jegenye,
nincs már csúcsa és nincs is levele.
S ki jöttél a nyárban, ballagsz a hóban,
miért mondod, hogy jól van?
Mérleghiányos szavak. Zárás utáni csend.
Így sikerült. Ilyen lett. Ilyen.

László Noémi - Hányszor

A szíved hánnyal sokszorozza
egy pillanat hang-mérte hosszát
hányszor fut el tér vissza hozzád
az ölelések kelme-hossza
hogy összetűzd hogy összetépjed
borítsd arra, ki rádborítja,
szemhéj mögött hányszor hasítja
szemed villáma a sötétet,
hányszor vagy mélyvíz, mozdulatlan
hányszor dobálsz követ az égre
hányszor születsz és halsz meg érte
egy önkéntelen mozdulatban,
mert csupa visszhang minden ízed
és csak a szíved nem veszíted el?

Komáromi János - ...a neveddel alszom el

amikor fáradt utam
Napot kísérve véget ér
párnámba rejtem
elgyötört arcomat
karjaim a semmit ölelik
csendben ringatom el
árva magamat és
...a neveddel alszom el

üres utcákon bolyonganak
elárvult érzéseim
minden kapu zárva
hiába dörömböl
magára maradt szívem
csak a kongó visszhang
felel és végül
...a neveddel alszom el

havas hegycsúcsokon
gyönyörű szikrák csillannak
a fény hideg táncot jár
mindent elborít
a hófehér magány
épp ilyen üres a szobám
ahol egyedül kuporgok és
...a neveddel alszom el

zárt szemhéjjak mögött
a csend ül ünnepet
szivárvány-köröket ír
a sötétbe az álom
nappali szavaim az imént
itt zsongtak még
de most egyiket sem találom és
...a neveddel alszom el

csodás képek billennek át
az érzékelés peremén
még éber létem dobog bennem
való világom még fogva tart
de enged már a rációból font kötél
oszlik már a lehet, a nem lehet
tudatom függ egy pókhálófonálon és
...a neveddel alszom el

az éjszaka tengere ringat,
ölel, átkarol, hajamba túr
fülembe súgja
lágyan csobbanó vágy-dalát
csókokat küldenek álmaim
már messze visznek nyugtalan útjaim
még hangtalan motyogok és
...a neveddel alszom el

hányszor lesz még, hogy
furcsa-holdas éjszakán
ajkamon sóvár szavak fakadnak
sóhajaim nekiütődnek a falaknak
és a takaró alatt vacogó testtel
önmagamba görbült szeretettel
magányos éjjel, helyetted
...a neveddel alszom el

Szakáli Anna - Ott leszek...

Ott leszek én fenn a hegy tetején,
sólyom-röptű selymes suhogásban,
ott szerettük egymást az elején,
édes gyönyör futó sóhajában...

Ott leszek, ha az orgona nyílik,
bújok hozzád esdeklő-szelíden,
álmaimmal fénylő hajnal játszik,
szemem villan szerelem tüzében.

Ott leszek én, visz hozzád a vágyam,
szemedből fakadó ragyogásban
élek, hol a fenyves ringat lágyan,
fák közt futó napfény sugarában.

Ott leszek, ha te is ott, mint régen,
egy bársonyos, holdsugaras éjen,
ott leszünk mi akkor, mind a ketten,
időfonta egy testben, lélekben.

Erdélyi József - Titok

Fülembe cseng, míg élek
marasztaló szavad
bár mindig ott lehetnék
Kedves, ahol Te vagy.

Ki vagy? Nem tudja senki,
elég, ha Te meg én.
Maradjon e titok gyöngy
a tenger fenekén.

Ki vagy? Ne tudja senki
elég, ha én tudom,
hogy szeretlek, magamban
le nem tagadhatom.

Tudja gyöngyét a tenger
és csillagát az ég.
Tudja titkát az ember
s legyen neki elég.

Ne tudd Te se, csak érezd,
hogy szeret valaki.
Aki a nagyvilágot csupán
csak Teérted szereti.

Harcos Katalin - Várlak

Ha lélegzem sóhajod bennem száll
ha mozdulok, veled mozdul karom
ha dúdolok énbennem dalolsz már
ha alszom,álmom veled álmodom
ha szólítsz, válaszom, szívedben szól
ha kérsz, megadom mielőtt kéred
ha hívnál, ott volnék, tudod te jól
hogy vágyad legyek, napod és éjed.
Ha vársz s az idő áll vigasztalan
mindig ott lennék ahol te várnál
és míg várlak,a múló napokkal
végül mindig énhozzám találnál...

Dsida Jenő - Az én kérésem

Az ábrándok, mik itt élnek szívemben,
Immár tudom, hogy nem maradnak itt,
Minden, ami szép, gyorsan tovalebben, –
Az élet erre lassan megtanít.

Mert mi az élet? Percek rohanása;
Fagyos viharként száguld mindenik,
Mögöttük sír a kertek pusztulása,
S a rózsabokrot földig letörik.

Illatos szirmok, zöldelő levélkék!…
A vihar szárnyán mindez elrepül,
Aztán ragyoghat, nevethet a kék ég:
Ott áll a kert siváran, egyedül.

Én sem számítok semmi kegyelemre,
Én felettem is végigzúg a szél,
Lelkemnek alvó, rózsaszirmos kertje
Jobban megvédve nincs a többinél.

Én készen állok minden fájdalomra,
Nem hall ajkamról senki sem panaszt,
De most szívemnek még egy vágya volna.
S ha jó az Isten, meghallgatja azt:

Ne vágtassanak szegény rózsakerten
Az összes szelek, mind, egyszerre át,
Ne várjon rájok elfásulva lelkem,
Ne törjenek le minden rózsafát;

Tépjék szirmait egyenként le, lassan;
Mind külön fájjon, sajogjon nekem,
És mindegyiket nagyon megsirassam
És minden könnyem egy-egy dal legyen.

Ligeti Éva - Veled

mintha egy szigeten lennénk
elszigetelve egymástól
leszakított falevekként
sodródva, s mint a hegy, fástól
kiemelkedve valahol
látó közelbe kerülnénk
hol fény, árnyékot darabol
száz szilánkként elmerülnénk
folyóba mártott képeken
hullámtól torzuló mosoly
ahogy átsuhan éveken
magába nézve is komoly
minden perc, újabb kihívás
a játszmát Te is kedveled
az alkonyat, már kicsit más
meghitt csendben várok veled