Ladányi Mihály - A szerelem olykor...

A szerelem olykor jóságosan
leül az asztalomhoz és beleiszik emlékeimbe.
Ilyenkor mondok néhány közhelyet neki, hiszen
az ember tartozik annyival érzelmeinek,
mint egy cipőfűzőnek, amely kitartott akkor is,
midőn a cipőtalp felmondta a szolgálatot.

Kamarás Klára - Ez több

Ez több mint szerelem:
Ez gondolat…
Hajnali séta juharfák alatt…
Galambszárny rebben
Párák… permetek…
Hullnak a sápadt őszi levelek.

Aztán a munka… és már odabenn.
A szkenneren fehér cicád pihen…
Megsimogatnám… mégse… nem lehet:
Megérezné a simító kezet:
Felébred, s akkor én is ébredek…

Már reggel van, kinyithatom szemem.
Elmúlt az álom és a gondolat…
A gondolat, mely több mint szerelem…

Paul Celan - Éjjel

Éjjel, mikor a szerelem ingája
mindig és soha közt inog,
szavad a szív holdjainak ütődik,
és viharkék szemed
az eget a földnek adja.

A távol, álomtól feketéllő
ligetből meglegyint az elillant,
s kísért az elszalasztott, mint a jövő nagy árnyai.

Ami süllyed-emelkedik,
a legbelül eltemetetté:
vakon, mint a mi pillantásunk,
szájon csókolja az időt.

Helen Bereg - Remény

Lenyugvó Nap narancsos pírja
szerelem színével írja
a beteljesült reményt,
ott a felhők fölött osonva
a Nap már lenyugodna,
de visszacsillan felém.

Tornay András - Esti óra újjászületve

Esti szellő és hárfadallam festi az eget színesre
Szelíden simogat és elaltat a hold
Kint egyre sötétebb és ijesztőbb
Bent egyre nyugodtabb és világosabb lesz minden
Ma este mindenki megbékélhet mindenkivel
Minden arc csak nevetésre képes
Elfelejtjük átkaink nincs szavunk a neheztelésre
Minden kéz védelembe öleli törékeny testünk
A csendet is el tudnánk most mesélni kíváncsi gyermekeknek
Mondataink hidakat építenek
Virágok nőnek némán s nem vágja le őket senki
Nincs kérdés nincs kétely nincs idő
A tundrán ma nem lesz egyetlen állatka sem áldozat
Tánc, sóhaj, szerelem, kacaj és tangó
Hiányok és félelmek simulnak levelek susogásába
Ma nem öregedtünk egy picit sem.

Őri István - Szeretnék a boldogságról írni

Szeretnék a boldogságról írni
szeretnék többé sohasem sírni
szeretném a világba kiordítani:
Ne csüggedj, van remény
az út vége a győzelem!
Nehéz a harc, de 'mi vár:
boldogság, béke, szerelem!

Szeretnék a szerelemről írni
szeretnék boldogságtól sírni
szeretném a világba kiordítani:
Istenem! Ő itt van velem!
Látom Őt, nemcsak álmodom
a perceket már nem számolom
mert eljött, s többé nem megy el
ó, áldott élet
áldott szépség
áldott szerelem!

Szeretnék csak mindig Róla írni
tündérmesét, igaz történetet
szeretném a világba kiordítani:
Szeret, szeret, szeret!
S azt is, hogy én is szeretem
jobban, mint életem
s ez a szerelem végtelen
mert kettőnké, ugye, Kedvesem?

Szeretném elmondani,
hogy szeme gyönyörű
s ajka édes.
Minden, mit mond és tesz
szivárvánnyal ékes
s csak, hogy láthatom
a Mennyország nekem.
Szeretném elmondani nektek
hogy végtelen szeretem!

Szeretném, ha mindez való lenne,
szeretném, ha egyszer Ő üzenne:
Várlak, gyere, szeretlek én is!
Szerettelek mindig,
s szeretni foglak
a világ végezetéig!

Victor Hugo - Olyan a szerelem

Olyan a szerelem, mint a gyöngyszemű harmat,
amelytől fénylik a szirom,
amelyből felszökik, kévéjében a napnak,
szivárvány-szikra, miliom.

Ne, ne hajolj reá, bárhogy vonz e merész láng,
ez a vízcseppbe zárt, percnyi kis fényözön -
mi távolabbról: mint a gyémánt,
az közelebbről: mint a könny.

(Nemes Nagy Ágnes fordítása)

Csukás István - Szomjas évszakom

Szívemig húz a szerelem,
szíved verését hallgatom.
Télből, csendből győztesen
feltámad szomjas évszakom,
fuldokló hite milljó zöld
torokkal a napfényre tört,

így nyitsz bennem, tán tudatlan,
félszeg jóságomra ablakot,
hogy ne legyek, emberi alakban,
vakon zuhanó halott,
modell a pusztuláshoz,
itt belül betervezzek állatit.

De mint nyers színek közt szemed,
acsargó vágyak közt szavad
sosemvolt egyensúlyt teremt,
veled legyek én boldogabb.
Ütőered ver: rebbenő fecske,
míg bőröd nyár-ízét keresve

csókollak (nyárba horgonyt dobunk),
vár ölelésed tiszta hona.
Két kézzel pazarló korunk
véget ne érjen soha!
Áldlak én érte, míg a vér
szívemből szívembe visszatér.

Nagy István Attila - Tenyeremben maradt

A tenyeremben maradt az arcod,
magammal viszem az éjszakába,
amikor útjukra indulnak a félelem
reggelig érő árnyékai,
amikor nincs más,
csak a visszhangzó szívverések.
Tenyeremben maradt az arcod,
imára fonom az ujjaimat,
s vigyázok, össze ne gyűrjék
a nappalok,
amikor már csak egyetlen
vissza nem vonható pillanatot
áldoz fel a hallgatás,
amikor sötét éjszakát virágzik
a tekinteted.

P.Buzogány Árpád - Legyen könnyed

A kezek érintése
legyen könnyed és meleg,
mint napsugár vagy hangod,
amire megébredek,

dicséretnél is jobban
simogasson, úgy, lazán,
ahogy porka hó felett
szokott siklani a szán,

kiskutyák figyelmeként
elidőzzön itt-amott,
s magaménak tudjam, mint
hullámok a friss habot.

Buzsik Tamás - Érezned kell

Buzsik Tamás - Érezned kell
Nem mondhatok semmit, ami igazán fontos.
Nem mondhatok el semmit, amit szeretnék.
Nem mondhatom el ki vagyok,
És azt sem, hogy te ki vagy nekem.
Mert üresek mind és némák a szavak,
Csak a szemek beszélhetnek és a hallgatás:
Rabnak születik minden gondolat,
Minden érzés, minden vallomás.
Hiába próbálok, nem mondhatok semmit.
Semmit , ami mély, ami közel van a tűzhöz.
Érezned kell, mert hallani nem hallhatod soha,
Érezned kell a kimondhatatlant !

Kun Magdolna - Én nem tudom

 Én nem tudom, mi űz hozzád folyton,
mi ez a fellengzős, bolond őrület,
mely tűzön és vízen át nyomodat kísérti,
s minden lépteden árnyékként követ.

Én nem tudom mi ez a bódult szenvedély,
ami égi-kékre színezi a sötét felleget,
és virágzóvá sarjasztja azon földeket,
melyekre nyári záporcsepp sohasem esett.

Én nem tudom mi ez az örömteli érzés,
ami lelkem falán nyitott életkapukat,
azért, hogy a legnagyobb csalódások közt is
meglelhessem nálad boldogságomat.

Talán sosem tudom meg, miért van ez így,
hisz nincs válasz, a mondd miértekre,
de, ami igazából fontos, amit érteni is kell,
azt úgyis megsúgja szívünk beszéde.

Bródy János - Nehéz okosan szeretni

Egy kis virág is okozhat nagy zavart
Néhány ostoba szó szörnyű bajt
Valami elszorul legbelül
És úgy szorít, hogy az ember menekül

Nehéz úgy szeretni, ahogyan kell
Amit a másik örömmel elvisel
Nehéz szeretni okosan, józanul
Szeretni, sajnos, senki nem tanul

Távol tart egy félénk mozdulat
S a vallomáshoz nincsenek szavak
Valahogy mindig rosszkor érkezünk
És néha magunk elől is megszökünk

Nehéz úgy szeretni, ahogyan jó
Ahogy az örömmel elfogadható
Nehéz szeretni okosan, józanul
Szeretni, sajnos, senki nem tanul

Búcsúzom tőled, de látlak még talán
Isten hozzád, kedvesem, gondolj néha rám

A közeledés is félreérthető
S a hazugság is lehet megnyerő
Néha túlérzékenyek vagyunk
Máskor meg a büszkeség a bajunk

Nehéz úgy szeretni, ahogyan kell
Amit a másik örömmel elvisel
Nehéz szeretni okosan, józanul
Szeretni, sajnos, senki nem tanul

Búcsúzom tőled, de látlak még talán
Isten hozzád, kedvesem, gondolj néha rám

Takács Péter - Szeretném

Szeretnék veled eső áztatta utcán táncolni,
s szeretnék veled egy ágyban álmodni.
Szeretném megmutatni mit ér egy könnycsepp,
mely az öröm által tisztítja arcodat,
s elmossa az összes bánatodat.
Szeretném ha szemem tükrében fedeznéd fel a világot,
s észrevennéd az igazán fontos dolgokat.
Szeretném ha tudnád hogy a sivatagban is nyílik virág,
s hogy a hóesésben is van melegség,
mert így él a világ.
Szeretném ha velem együtt kiáltanád,
hogy suttogva is értem szavad,
mert így nincs az a szív mely megszakad.
Szeretném ha látnád hogy a vak ember is láthat csodás dolgokat,
s kinek néma az élet, az is várja a hangokat.
Szeretném ha együtt éreznénk azokat a dolgokat,
melyeket sok ember a jelentéktelen dolgok miatt egyre csak halogat.
És végül Szeretném,ha már ráncok borítják az arcunkat,
azt lássam hogy életünk nem is lehetett volna ennél boldogabb...

Göbölyös N. László - Veled

behatolni a hangok
puha
páncéljába

mezítláb járni
a jókedv
játékos jégmezején

átitatódni
írástudatlan
istenekkel

végigsiklani
az ábrándok
szülőcsatornáján

nézni napról napra
hogy tollászkodik
a smaragd
tavasz

kidübörögni
otthonunkból
minden balsejtelmet

lehajolni a kőért
mert a miénk akar
lenni

megkóstolni
az áprilisi zápor
illatos zaját

megidézni orgona-zengéssel
a katedrálisok
kőfaragó-kórusát

vibrálni mint bőrünk
alatt a zenélő

Emlékezet

kitágulni mint friss
oxigéntől tüdőnkben
az erek

átszőni keresztül-kasul
a Földet mint
az ezeréves Gyökerek

Veled

Buzsik Tamás - Érezned kell

Érezned kell


Nem mondhatok semmit, ami igazán fontos.
Nem mondhatok el semmit, amit szeretnék.
Nem mondhatom el ki vagyok,
És azt sem, hogy te ki vagy nekem.
Mert üresek mind és némák a szavak,
Csak a szemek beszélhetnek és a hallgatás:
Rabnak születik minden gondolat,
Minden érzés, minden vallomás.
Hiába próbálok, nem mondhatok semmit.
Semmit , ami mély, ami közel van a tűzhöz.
Érezned kell, mert hallani nem hallhatod soha,
Érezned kell a kimondhatatlant !

Őri István - Döbbenés

Néha rádöbbenek, hogy bármikor elveszthetlek,
S arra, hogy nem elég, ha csak egyszer mondom, hogy szeretlek.
Hogy bármikor történhet veled, vagy velem valami,
Hogy milyen jó hangodat hallani.

Arra, hogy milyen nehéz néha őszintének lenni,
És milyen könnyű egy szóval megbántottá tenni.
Hogy meg kell mondani, ha valami fáj,
Arra, hogy mindent tönkretehet egy összeszorított száj.

Hogy túl rövid az élet arra, hogy veszekedjünk,

S, hogy mindig csak jobb sorsot reméljünk.
Arra, hogy mindig kell, hogy legyen erőnk arra, hogy nevessünk,

És mindig kell idő arra, hogy szeressünk.

Füssy Angéla - Maradj még!

Lassan lépdeltél elébem
Az áttetsző csöndön át
S megálltál szememben,
Mint vihar után
A letört faág.

Csukás István - Mint rezgő húr

Mérem magamban a felnövő szerelmet,
mint érzékeny műszer jelez földszínéig
felvirágzó ércet:érzékeim feléd
hajolnak, szelíd törvények igézik.

Motoz az ujjam: érzi a hajadat még;
tükrök közt vergődő fény: szemem szemed foglya,
ráégettél már s téged lát mindenben,
s a világot újra bűvkörébe fogja.

Most csak csöndes szavakat dob fel a lélek,
s mint rezgő húr, őrzi a pendítő ujjat.
Mérem magamban a felnövő szerelmet,
s a megtért világot, a szebbet, az újat.

Ágh István - Nefelejcs

Ebben a hegyre-völgyre áradásban,
mikor egymásba habzik annyi szív,
valaki eltűnt, helyén árvaság van,
kinyílik a Nincsitt virága is,
űr csokrétája, kétkedés sápadt kékje,
tudakolom vizek partjainál,
az a valaki merre jár s mivégre?
még nem felejtett el talán,
csak a nefelejcs tudja hol, titokban
megsúgja, mit csinál?

Somlyó Zoltán - Csak te tudod

Kérdezni jó. Felelni rossz.
Van szó, mely vérig ostoroz.

Hallgatni szent és várni vér.
Mert az lesz vesztes, aki kér.

Elmenni büszkén oly nehéz!
Ki megáll csöndben, az merész!

Ki nyugtot ád, csak az nyugodt!
Hogy merre menj?...

Csak te tudod!

Vékony Andor - Féltékeny vagyok...

Féltékeny vagyok a Szélre,
amikor fúj és csókol Téged.
Féltékeny vagyok a Napra,
hogy ragyog, s hajad simogatja.
Féltékeny vagyok a Holdra,
hogy körbefonja álmaid egét.
Féltékeny vagyok az Éjre,
mikor lágyan betakar Téged.
Féltékeny vagyok..., s mégis:
A Szélben én csókollak Téged,
a Nap sugarában kezem
lágy simogatását érzed;
Majd az ezüst Holddal álmokból
álmaink mélyére lépek,
s az Éj fekete köpenyével
én ölellek körbe Téged

Komjáthy Aladár - Varázs

Holdfény alatt sétál a szerelem,
sétál, de jaj! már nem, nem énvelem.
Kék ködben ül a táj, a tó felett
emlékek és árnyak keringenek.
A fákon átlebeg a rezge fény,
olyan, mint egy verlainei költemény:
lehunyt szemekkel, mint a szenvedély,
felsóhajt és a földre hull az éj.

Szeicz János dr. - Dallá nőtt hiánya

Akkor éjjel bús ösvényt tapostam,
gyenge hónak friss fehér leplébe,
nem figyelve már merre megyek,
kóboroltam, róla elmerengve.

Az éj sötét falat emelt elém,
felhőlepelbe elbúvott a hold,
s kihunytak mind a csillagmécsesek,
az utcán senki, csak egy szélkobold.

El sem köszönt, csak némán elhagyott
a leány, ki több volt, mint barát,
új utak hívták, vagy csak menekült,
nem tudom feledni szeme sugarát.

Ilyen, akit egy angyal eltiport,
kiből végül elszállt a léterő,
múzsám neve elszáradt nyelvemen,
de szívem tépte még a vonzerő.

Csak mentem és az éji szél ölelt,
szeretve átkarolt borzongatón,
és lelkemen a magány vesztegelt,
hiánya dallá nőtt vigasztalón.

Éles Attila - Rég láttalak

Rég láttalak, kedves. Esett, mikor elmentél.
Nagy, kék esernyőddel, mint egy leszállni készülő
hőlégballon, úgy tűntél el a vizes levegőben
a csepegő fák között. Hallgattam cipőd halkuló
kopogását, néztem, ahogy a szél kibontja hajad.
Már várom, hogy újra itt legyél.
Szokatlan szép szerda született, bár szürke az ég.
Nyakad hajlatáról álmodtam, szád vonaláról, orrod gömbölyű halmáról
és fölöttük ikercsillagként ragyogó szemeidről.
Az álmot nappalomba loptam. Az ég szürkesége sem számít már.
Nem voltál mellettem, de a párnán ott volt még illatod,
fejed mélyedést nyomott bele. Ráhajtottam az arcom, mintha
a bőröd érintene. Tudom, nem mentél messzire.
Várom, hogy újra itt legyél.
Jó volt az éjszaka veled, pedig csak aludtunk.
Néha felriadtam, amikor sokáig nem vettél levegőt.
Néztelek a beszűrődő fényben, az arcodon apró fintorok futottak,
te is álmodsz. Ünnep veled minden éjjel,
akár egy Húsvét, Karácsony vagy Farsang. Vidám, meghitt, szenvedélyes.
Újra esni kezdett, te mindjárt jössz haza, nagy kék vitorláddal navigálsz,
lábad nyomán a kis tavakon apró glóriákat vet a víz.
Veszem a kalapom, és eléd megyek.
— Hiányoztál. — mondtad, mikor találkoztunk. Pedig, hogy elmentél, egy órája lehet.

Szeitz János - Ami köröttem szép…

Ami köröttem szép, Téged idéz.
Mert szép a rezzenéstelen fény
A szélcsendben nyugvó levél
Erezetén, és szépek az egymásba
Simuló színek s az egymással fényre
Vetélkedők. Mert szép a harmónia
Mikor nyugalmat kíván az ész,
És a diszharmónia, mikor dühét
Kell kínnal világgá kiáltania.
Mert szép a csend, amit nem tördel szét
Felesleges szó és oktalan zörej.
Mert szép a nők kacéran incselkedő
Mosolya, s szépek őszinte könnyeik
Mellyel vigaszt remélnek, engesztelőt.

Ami köröttem szép, Téged idéz.
Amibe meglelem létem, és valóm
Lelkem szolid akarását követve
Önmagára talál, megbékélve óv
Szerény helyén, a mindenség részeként.
Így épül Veled a létharmónia,
Mit a zaklatott nappalok tördelnek
Értelmetlenül kusza halomba.
Így újulnak veled a remények
Rendet ígérő szép szekvenciáiba.

Éles Attila - Amit tavasz csak hozhatott

érzem első csókom tüzét
mikor egy másik ajak
ajkam bőréhez ért
áramütést mámort mindent
betöltő édes illatot
amit tavasz csak hozhatott
később csókoltam sokat
volt kit szerettem
meg másokat
aztán jöttél te
egy téli este
akár először úgy csókoltál
mint kopott macskakövet
tapossuk éveink sorát
de mégis tudsz csodát
úgy csókolsz mint először
édes tavaszon át

Csoóri Sándor - Búcsúvers

Te távolodsz?
Vagy én távolodom?
Futnak a vonatok észak felé és dél felé
s erdők nyomulnak közénk,
szigorú vadvizek.
A tanyák fölött hosszan köröz,
levegőt sarabol egy vércse,
mintha a veled összekötő
hajszáldrótokat kaszabolná.
Voltál valaha valakim,
voltam én is világjáró árnyékod neked,
most egy röghözkötött, csonka szélmalom
árnyéka lehetnék csak a perjefűben.
Fürjek, fácánok futkorásznak
közel a töltés mellett,
ezüstnyárfa levele remeg -
Látsz-e még valahol szikrázó, zöld levélfényt,
mely szökésemben is utolérhet?
Látsz-e sást, szitakötőt s gyászoló kutyát
az én szememmel?
Múltadnak múltja leszek,
búcsúzó világtűz
e kiüresedő délutánon.
Ha nem kifosztott testtel halnék meg én is,
talán bűnösnek érezném magam
megrabolt életedért,
de így csak lesütöm szemem
és szökevény homlokomat a szélbe tartom.
Amit elveszek tőled,
visszaadom most gyorsan
árokpartnak és fasoroknak,
vissza az elmaradó nyári síkságoknak: ragyogjanak.
Legyen határtalan újra, amit kezdetben
annak hittünk,
legyen határtalan, de most már nélkülem.

Helen Bereg - Csak veled

Csak veled érzem, az élet csoda,
Nélküled út nem vezet sehova.
Lágy melengető szerelmes mosoly
Szívemhez édesen, féltőn oson.

Veled gyönyörű varázs minden perc.
Karodban boldogság igézete
Csalogatón örökös nászra hív.
Hiányod szívembe kínzón hasít.

Érezni akarlak minden percben,
Válladra odahajtani fejem,
Beleszagolni nyakad gödrébe,
Forrón izzani szemed tüzében,

Suhanó csókot lehelni szádra,
Átölelni gyengéden, vágyva,
Megpihenni ölelő karodban,
Feloldódni édes csókjaidban.

Kínzón, örökké vágyom a csodát.
Nélküled út nem vezet sehová.
Szerelmes szívem dobbanása
Minden pillanatban azt szeretné
Mellettem légy életem örökké.

 

Michael Drayton - Búcsú a szerelemtől

 

  

Ha vége, hát csókolj meg s isten áldjon;
megtagadlak, már nem vagyok tied;
gyönyörnek, ó, mily gyönyörnek találom,
hogy ledobhattam bilincseimet.
Egy kézfogás még, - töröld esküinket,
s ha találkoznak sorsunk útjai,
ne árulja el se szó, se tekintet,
hogy a volt vágyból maradt valami.
Most, bár szerelmünk már-már alig él,
s ravatalánál zokog a hüség,
és utolsót lüktet a szenvedély,
s a tisztulás lefogja a szemét,
most még, noha mindnyájan elsiratták,
fel tudnád támasztani, ha akarnád.

(Szabó Lőrinc fordítása)

Helen Bereg - Távolság

   

Ha távolság választ el tőlem,
Szívemben tombol, zenél a szél.
Vihar tépte fatörzs fájdalma,
Mi testemben és lelkemben ég.

Megpihenő lágy fuvallattá
Ölelő karodban csendesül.
Szívem szellő hárfáján penget,
Szerelmes dalt játszik ott belül.

Most messze vitt tőlem a muszáj.
Hárfadallam sír a húrokon.
Szomorú dala rólad mesél
Szívemre fátyolkoszorút fon.

Repülnék szél suhogásával
Simogatni arcod mámorát.
Átölelném bőrödön lengve
Tested minden édes hajlatát.

Lennék pajkos tavaszi szellő,
Megpihennék ajkad szögletén.
Mosolyodra csókolnám vágyam,
Ízlelgetve csodás szád ízét.

Ha távolság választ el tőled
Szélre kél percek koppanása.
Tudom, ott messze te is hallod,
Hisz szíved szívem tükörmása

Oláh András - talán

nézek magam elé
két álom közt
a kormozó időben
– hiába a megrendülés
a valóság áztatta ígéretek
a vágy: belemarkolni
a csöndbe félszegen
ügyetlenül morzsolgatni
a bizonytalant – hiába
hisz újra és újra
fölsikolt bennem
tekinteted hiánya
magad vagy
magam én is
– s ketten együtt
egyek… talán - - -

Illés Gábor - Van egy perced?

Elmondanám, amit nem lehet.
Elmondanám, ami itt van belül,
ami feléd húz mindig.
Amiről most hallgatni kell,
amiről hallgatni fáj,
amiért mindig kár,
mert szegény halva született.

Elmondanám, de nem lehet,
az örökké hiányzó szemeket,
a mozdulat meséjét,
sóhajok kérését,
a hajad illatát,
kezeid játékát testemen,
ahogy becéznélek kedvesen, kedvesem,
ahogy kívánnám nyelvünk játékát.

Elmondanék néked sok szépet,
elmondanám, amit nem lehet,
elmondanám...
de nem lehet.

Zsefy Zsanett - holnap

nem hitted pedig mondtam
hogy eljön az a holnap
mikor felállok és elmegyek
az ajtót se zárom
míg utánam dobálod
az összes kínkeservedet
a szó nem jön velem
fülemben a neved
még sokáig bennem reked
de nem kell a pánik
nem hagyom sokáig
szenvedni a lelkemet

már kérges a Nap is
a sóhaj is taszít
nem lelem szobámban magam
a tükör csak bámul
más világba tágul
nem mutatja hol a helyem
míg neked ez kincs volt
nekem egy sírról
itt felejtett virágcsokor
ne sajnáld kidobni
kezemet megfogni
utolszor még megengedem

az erdőn a fák is
a kis pad a ház is
magukba' elcsendesedtek
nincs hajnal se ének
vissza sem térnek
ne fesd át a kék eget
már kabátom veszem
a szöget elteszem
ha ránézek eszembe juss
nem hitted pedig mondtam
a szálkát kihúztam
és szó nélkül tovább megyek

Bognár Barnabás - Ha szeretnél

Ha szeretnél
Átkarolnám tekinteted
Megcsókolnám mosolyod
Szemedbe szórnám szememet
Elmozdulnám mozdulatod

Ha szeretnél
Megfürödnék könnyeidben
Elringatnám szép álmodat
Dúdolnálak csendjeimben
És visszhangoznám hangodat

Ha szeretnél
Elvinném a nagyon rosszat
S elhoznám a nagyon szépet
Megszületnék százszor jobbnak
S angyaloknak festenélek

Ha szeretnél
Sütnék rád fényes-melegen
S melegedből hűtenélek
Vezetnélek ösvényeken
S ereimbe öntenélek

Ha szeretnél
Karjaimba gondolnálak
Mélyeimbe levinnélek
Tudatomba feltolnálak
S lennék minden szenvedélyed

Ha szeretnél
Fájdalmasan féltenélek
S félelmesen fájlalnálak
Valósággá mesélnélek
S nem hinnék a valóságnak
Ha szeretnél

Illyés Gyula - Szeress, ne kérdezd...

Szeress, ne kérdezd, hogy miért,
ha nem magamért: magadért,
a jövőért, egy napodért,
ezért a meleg mosolyért,
mit mégis ízlelhetett ajkad,
ennyiért,
ízéért e friss pillanatnak.

Ki vagy te, mit gondolsz, mi vagy?
Az vagy, mit a szív, mit az agy,
a szem kintről kölcsönbe kap!
Ne félj kinyílni: szabadabb
leszel csak, minden porcikáddal,
gazdagabb
nem is velem, de a világgal!

Szeretünk, már nem is neked
mondom, nem is kell értened,
örülj: a tested is szeret,
a falánk föld, mely eltemet,
az idő: hogy átfolyna rajtad!
Istened,
ki így sejtteti, mit akarhat.

Zsefy Zsanett: holnap

nem hitted pedig mondtam
hogy eljön az a holnap
mikor felállok és elmegyek
az ajtót se zárom
míg utánam dobálod
az összes kínkeservedet
a szó nem jön velem
fülemben a neved
még sokáig bennem reked
de nem kell a pánik
nem hagyom sokáig
szenvedni a lelkemet

már kérges a Nap is
a sóhaj is taszít
nem lelem szobámban magam
a tükör csak bámul
más világba tágul
nem mutatja hol a helyem
míg neked ez kincs volt
nekem egy sírról
itt felejtett virágcsokor
ne sajnáld kidobni
kezemet megfogni
utolszor még megengedem

az erdőn a fák is
a kis pad a ház is
magukba' elcsendesedtek
nincs hajnal se ének
vissza sem térnek
ne fesd át a kék eget
már kabátom veszem
a szöget elteszem
ha ránézek eszembe juss
nem hitted pedig mondtam
a szálkát kihúztam
és szó nélkül tovább megyek

Vékony Andor - Szerelem

Rólad álmodtam
S különös borzongás tart
Még ma is fogva

*

Behunyom szemem
Még érzem érintésed
Az álmok útján

Szilágyi Domokos - Szemedbe nézek

Amire nem lel szót a nyelv,
Mi be nem fér egy ölelésbe;
Miről az ajak nem beszél
Csókot adva, vagy vágyva, kérve;

Mit el nem mond egy mozdulat,
Ha kezeddel a búcsút inted;
Mit el nem árul mosolyod:
Azt mind kimondja egy tekintet! 

Zsefy Zsanett - Fogom a kezed

Mikor az este lámpásokat gyújt,
a pirkadattal az éjjel elcsitul,
mikor a hajnal arcodra simul
mosolyodtól a Nap is elpirul:

Én ott leszek veled,
és úgy, mint most
fogom a kezed.

Mikor fáradtan este mellém lerogysz,
de némán még rám mosolyogsz,
mikor nem mondod soha azt nekem,
hogy eltékozoltam az életed:

Én ott leszek veled,
és úgy, mint most
fogom a kezed.

Mikor a boldog órák már
üveggyönggyé zsugorodnak,
majd ezek újra, meg újra halványan kigyúlnak,
mikor a gyermekünk lesz több, mint az egész életünk:

Én ott leszek veled,
és úgy, mint most
fogom a kezed.

Mikor hajunkat már csak a holdfény festi át,
s a zúgó őszi szél sem hoz romantikát,
mikor egy néma perc lesz örökkévaló,
utolsó sóhajod számomra útravaló,

mikor a szép emlékek is csak a szívemet marják,
mikor az illatok, virágok tested betakarják

Én ott leszek veled,
és úgy, mint most
fogom a kezed.

Federico García Lorca - Így szeretlek

Jaj, de nehéz így szeretni,
ahogy én szeretlek téged!

Fáj a levegő, a szívem,
kalapom is
fáj teérted.

Ki venné meg szalagomat,
e reszketeg fehérséget?
Fehér bánat-fonalamat
vállkendőnek ki kötné meg?

Jaj, de nehéz így szeretni,
ahogy én szeretlek téged!

Komáromi János - közös már

mikor vörös csíkokat fest az égre
a bársonyujjú alkonyat
és édes, kéjes csók hívogat
akkor, mint a bokrok mélyén
megbúvó madarak
egymáshoz simul a testünk
lélekben felmelegszünk
mert ebben a hideg világban
lassul a mozdulat
és alig ver már a szív

most vérkörein egymásba omolnak
és izzón kivirulnak a
lázba borult artériák

mikor partra futó hullámokon
táncol a sárga-léptű napsugár
és magadba-záró ölelésed rám talál
akkor, mint a hegyek bújnak
a mélyben össze
úgy tűnik egymásba
külön valónk
mert ebben a
tűzzel pusztító világban
még él a szerelem

most lélegzetünk összekeveredik
és egymás szavait mondjuk
közös a nyelv
az ajak
közös a kéz
a mozdulat
közös a létezés
és örökké közös már a halál
ami minden ölelésben rám talál

Serfőző Simon - Onnan hallom

Hányszor kereslek! S szólongatásom
hangodat hiába hívja.
Bekiáltok magamba is. Onnan hallom:
legbensőmből szólsz vissza.

Nagy István Attila - Egy pillanat

Várom az éjszakát,
amikor nyugtalan szívvel
kémlelem a csöndet,
a vágy szárnysuhogását,
de csak a plafonon látom
a kimerevített mozdulatot,
ahogyan kiléptél az időből,
s óvatosan visszanéztél
a vállad fölött,
pedig nem járt arra senki.
Mindig féltél, hogy itt maradsz
az én világomban,
ahol években mérik az időt,
órákban a suttogást,
s ahol egyetlen pillanat elég
a meghaláshoz.
Félek az éjszakától,
amikor csak a plafonon látom
a kimerevített mozdulatot,
ahogyan kiléptél az időből,
s óvatosan visszanéztél
a vállad fölött.
Egyetlen pillanatra.

Makay Ida - Ennyi volt

Remények hamvazkodása,
volt hitek hamuhullása.
Zsaráttá égett szerelem.
Magamnak Júdás-árulása,
kínzott éjek cellamagánya,
a végső hajnal vacogása,
a megtagadott kegyelem.

Harcos Katalin - Ölelj magadhoz

Ha hallod sóhajom, és a vágyam érzed
vond két karod körém!
Ha szemem szép szemed mélyébe réved
hajolj megint fölém,
s ölelj magadhoz!

Mi az, mi mágnesként vonz feléd örökké?
Mit sem ér életem,
ha egyszer vágyad kialszik, és közönnyé
sápad az érzelem.
Ölelj magadhoz!

Ajándék vagy Te... csoda, mi megigézett...
őrjítő szerelem...
Bőrömet tűzként égeti érintésed.
Maradj soká velem,
s ölelj magadhoz!

Ölelj, míg velem itt lehetsz, - s vagyok neked!
Csak ez jutott nekünk...
Bűnünkre feloldozásért esdek, s veled
bocsánatot nyerünk.
Ölelj magadhoz!

Éles Attila - Nem leszek ha nem akarod

nem leszek ha nem akarod
csak emeld fel karod
ne szólj csak ints
tudni fogom nincs több hátra
eltűnök szürke félhomályba
szavaid közti szünet
szél súgta üzenet
csend leszek
mondataid végén
sötétség éjjel
nappal fény
elfáradtál szék leszek
ha eszel asztalod
zivatarban esőkabát
éjfélkor telihold
vagy derengő hajnalod
most bújj hozzám
s tudd annyira szeretlek hogy
nem leszek ha nem akarod

Zsefy Zsanett - még ne menj el, kedves…

még ne menj el, kedves
csak álmodtad!
- érzéseim elszállni
miért hagytad?

szublimált álmaim
most hol vannak?
csalárd remények
elkoptak.

együtt, egyedül
oly mindegy,
érveim elfogytak,
nincs kinek.

még ne menj el, kedves!
nem suttogtad.
én üvöltenék,
hogy halld,
nem tudtad?

még ne menj el, kedves!
miért nem mondtad?
a széket alólam már
elrúgtam...

Szeicz János dr: Átölel a magány

Oly távol jársz,
az érintésed emlék már,
veled az élet múlott el,
s elszállt a fény,
minden remény,
szavamra most a csend felel.

A régi nyár
aranyló fénye nem ragyog,
szemed tüzével nem hevít.
Emlék ölel,
lágyan száll el,
s magányom mindent elborít.

Maradj velem,
hiszen a tél már oly közel,
gyújtsd meg még egyszer hajnalom,
emléked még
bennem úgy ég,
mint lappangó parázs halom.

Az éveim
fogynak és búcsút intenek,
csak álmaimat őrzöm meg
a papíron,
hogy maradjon
emlék ez a fakó szöveg...     

 

Zsefy Zsanett - Vallomás feltételes módban

Ha a hajnal lenne a házad,
én bíbor lennék a felhők felett,
rózsát fodroznék Holdad udvarába,
vitorlát bontana a képzeletem.

Ha a hajnal lenne a házad,
üstökösként szelném az eget,
fényt fonnék e fonák világra,
és rongyosra tépném az éjeket.

Ha a hajnal lenne a házad,
udvarodra peregnének a csillagok,
zsebembe csenném mindahányat,
egynek se lenne irgalom.

Ha a hajnal lenne a házad,
rám érinthetnéd az ébredő perceket,
csillagtakaród alatt élednének a vágyak,
és én velük halnék, ha kell, esztelen.